A történet ott kezdődik, hogy a három barátnőból az egyik, Noelle öngyilkos lesz. A két másik nő, Tara és Emerson döbbenten állnak felette, és nem értik, hogy hogy tehetette, hogy mégis mi történt. Teljesen elszomorítja őket, hogy fogalmuk sem volt hogy a barátnőjüknek lelki problémáik voltak. Arra jönnek rá, hogy tulajdonképpen nem is ismerték őt.
A történet rettenetesen olvastatja magát, egyszerűen nem bírtam letenni, pedig igazándiból minden mozzanat szinte kitalálható volt. Volt ami már a 3. oldalon. Végig tudtam mi lesz a csavar a történetben, már a legelején, de mégis vártam, és vártam, hogy mikor jönnek rá. A férjem szokta kérdezni, hogy nem zavar így az olvasás, hogy előre tudom a történetet? Nem, pont ezt élvezem, hogy beigazolódik szinte mindig a sejtésem. Meg hát attól még kell a jó stílus hozzá, hogy faljam az oldalakat.
Na itt ez történt, két nap alatt kiolvastam. Igaz rásegített, hogy rosszul voltam egyik este, így át lettek vállalva feladataim, és nem kellett mást csinálnom, csak feküdni és olvasni.
Noelle, Noelle. Egyáltalán nem lett a kedvenc karakterem. Őszintén szólva kicsit betegesnek tartottam a legtöbb megnyilvánulását. Egyrészt nem tudom miért jó a barátnőm férjéért epekedni egy életen át. Miért nem ment máshova, miért nem szakította meg velük a kapcsolatot, tudomisén. Ez önsanyargatás, és sokkal nagyobb a kísértés, és meg is történik. Másrészt, nekem van három testvérem, nagyon szeretem őket, mégsem ragaszkodok hozzájuk betegesen. Pl az én testvérem is szült, mégsem dőlt össze a világ hogy még aznap nem láttam a babát. Pláne ha az illető nem is tudja, hogy komolyabb kapcsolat van közöttünk, akkor pláne nem számonkérhető. De amilyen kitartóan elhagyta a gyógyszereit, csak hogy egy szülést levezessen, olyannyira semmibevette a gyógyszer hatásait, mikor meg fontos lett volna, hogy tényleg menjen haza, és feküdjön le. Amit meg tett, több dolga is, megbocsáthatatlan számomra. Nem tudom mit tettem volna, de nagyon remélem, hogy szembenéztem volna a tetteim következményével. Inkább egyszer egy szembenézés, mint több élet megnyomorítása.
Tara. Számomra a legszimpatikusabb nő. Határozott, jó dumás, lehet rá számítani. Bár a gyereknevelés nem az erőssége látszólag. A férje, Sam pár hónapja meghalt, és úgy érzi nem jut dűlőre a lányával, Grace-szel, mert jobban kijött az apjával. Ilyenkor biztosan nehéz. A gyereknevelés tele van buktatókkal, nehézségekkel, és igenis kell az anya, meg az apa, hogy mikor az egyik kétkedik, vagy tanácstalan, a másik átsegítse, és fordítva. Egyedül maradni sokkal nehezebb. Plusz még a társát is elveszíti az ember. Ami fájó volt számomra, hogy mindenki, és maga Tara is úgy gondolta, hogy ők ketten Sammel a tökéletes pár.
Sam viszont... megdobáltam volna néha. Ilyet nem lehet csinálni, ilyen nincs. Vagyis dehogynem van. Sam pontosan tudta mit akar, mindig mindet elvette, és elvitte. Ezzel viszont minden lett, csak nem tökéletes lelki társa Tarának. Tényleg, hiába érzek valakit a tökéletes lelki társamnak, csak akkor szeretném őt, ha ő tényleg engem akar. Nem csak azt, hogy én vagyok az elképzelt életéhez az ideálisabb társ,aki jobban belepasszol, aki arra formálható. Ez nem szerelem, ez egy szarság, egy számítás. Tulajdonképpen elárulta Tarát, és csak egynek örülök, hogy ez nem derült ki Tara számára. Megmaradt neki Sam annak a tökéletes pasinak, akiből úgy gondoljuk hogy csak egy van nekünk. Azért remélem, és kivánom, hogy találjon valaki mást, egy szebbet, jobbat. Még ha nem is lesz tudatában, hogy jobbat kapott.
Emerson. Az ő karaktere valahogy nem volt eléggé kidolgozott számomra. Csak Noelle szemszögéből látjuk leginkább őt. Annak ellenére, hogy Emerson is visz rengeteg fejezetet. Emerson rendkívül korrekt nő. Noellehez képest pláne. Fennakad pillanatokra egy problémán, de helyesebbnek véli az egyenes, tiszta utat, a bocsánatkérést, a hibázás elismerését. Az ő tétovázása, önmagánban pörgése teljesen normális, és érthető.
Grace. Egy teljesen átlagos, de bátor kislány. Ugyanakkor egy buta kis szerelmes is. Elköveti azt a hibát, amit képesek vagyunk annyiszor, de annyiszor hogy az utolsó szalmaszálba is kapaszkodunk. És én erre képtelen lennék, amit ő megtett néha, hogy lépni, adni, engedni, és remélni hogy viszonozzák, amit természtesen nem fognak. De remélem hogy rájön arra idővel, hogy vannak dolgok, amik nem érik meg. Az anyjával örök harcban, bár gondolom nagy súllyal nehezedik rá a szeretett apa elvesztése. Hiányát az édesanyján tölti le, bár néha meg teljesen igaza van. Csak ahelyett hogy egymást átsegítenék a krízisen, egyre inkább nehezítik a másik dolgát. Azonban jólelkű lány, akár ismeretlenekért is harcba száll, így nem féltettem, hogy rájön arra, amire rá kell jönnie. Ő nagyon sokat fejlődött a könyvön át.
Ian, Sam barátja, és munkatársa. Ügyvéd, akinek segítségét számos alkalommal kikérik. Noelle volt vőlegénye. Vártam mikor szeret ki végre Noelle-ből. Bocs, Noelle, de nem érdemelte meg, hogy szeressen.
Jenny, Emerson lánya, aki sokkal jobb viszonyban van az anyjával, mint Tara, Grace-szel. Az ember kicsit ilyen anya-lánya kapcsolatra vágyik.
És feltűnik a könyvben Anna, akinek Noelle be nem fejezett levele szól, melyen elindítja Tara és Emerson a nyomozást. Anna élete nehéz, iszonyúan nehéz az élete, megviselt a köszködése, és kitartása Haleyvel. Viszont a végén a hidegsége ledöbbentett, bár lehet én is ilyen lennék mikor az lenne a szemem előtt, hogy megmentsem a gyermekem életét. De ott és abban a pillanatban kiszerettem belőle.
Bár tudjuk mi lesz a történet vége, fájó mégis a szereplőkre nehezedő nyomás. Noelle tovább tetézte a problémájuk, megkuszálta, megnehezítette az életük. Nem kívánom senkinek. Utálatos dolog osztozni a gyerekeden olyanokkal, akik vadidegenek számodra, és nem akarod velük tartani a kapcsolatot, mégis muszáj. Tudom mit éreznek sajnos.
A borító tökéletesen passzol a történethez. Pontosan az van rajta, ami. Még érzem is a rettenetes szeretetet, ami végül tragédiába torkoll.
Nagyon jó könyv volt, szerettem az egészet. Kidolgozott, jól felépített, fordulatos történet.
