Szeretem a romantikus sztorikat. Mégis Nicholas Sparks-szal úgy voltam eddig, hogy talán túl csöpögős lenne nekem. Mindig olyan nyálasak a borítói, mindig egy pár csókolózik rajta, esőben (Szerelmünk lapjai), pusztában (Az utolsó dal), tengerparton (Menedék), utcán (Szerencsecsillag), és még lehetne sorolni. Én szinte mindig függök a borítótól, egyszerűen elrenttentettek, annak ellenére, hogy szép borítójuk van.
De lehet hiba volt nem olvasni tőle semmit. Dóri barátnőm olvasta ezt a Mindig van holnapot nemrégiben, és amit írt róla az alapján kedvet kaptam hozzá .Na meg ennek a borítója nem nyálas :) Azt kell hogy mondjam Nicholas Sparks marha jól ír. A története, legalábbis ez biztosan, pont olyan, mit én nagyon szeretek. Egyszerű, hétköznapi történet, bárkivel megtörténhet. A fordulatok nem is igazán fordulatok, már az elején sejtjük ki lapul a háttárben. Sokkal sokkal lényegesebb hogy nagyon jól kidolgozottak a karakterei, a történet menet, az emberek reakciói. Teljesen hétköznapi, és teljesen emberi.
Nagyon bírtam, ahogy krízis helyzetben rosszul döntenek, reagálnak, de aztán időt kérnek, végiggondolják, és mást tesznek.
Miles élete, mely igazán boldog, egyik pillanatról a másikra összeomlik. Feleségét elgázolják, és hiába a foglalkozásába vág, nem tudják kideríteni, hogy ki tette. A férfi eköré szervezi egész életét, hogy hajtja ki lehet az aki tönkretette az életét. 2 év eltelik mire képes egy kicsit beletörődni, hogy talán sosem tudja meg a választ mi történt a feleségével aznap este.
Sokszor vagyunk igy, hogy tudni akarjuk a hogyant, a miértet, aztán amikor megkapjuk, néha döbbenten állunk hogy nem erre számítottunk. Nem akarjuk elhinni sem, mert hogy ez nem lehet igaz, tuti nem így volt, nem ezért. Néha az igazságot a legnehezebb megemészteni.
Miles megismerkedik Sarah-val, az új tanítónővel az iskolában. (Magamban ez kicsit vicces volt, mert Miles kisfia pont hasonló cipőben van, mint az én fiam. Csak mennyivel jobb lenne ha ilyen kedves szerető tanítónéni akarna segíteni neki, nem úgy mint ahogy nálunk a helyzet :( )
Sarah is nehéz időn van túl. Nem bírom az ilyen embereket, mint Sarah volt férje. Gerinctelen kis szarházik, akiknek semmit sem ér a szerelem.
Sarah-t viszont nagyon bírtam, mert kicsit magamra ismertem. Nekem van ilyen humorom azzal akit szeretek.
Azt gondolnánk, hogy akkor Miles és Sarah a múltjuk árnyékában nehezen tudnak majd így is összejönni, de nem ez az ami igazán megnehezíti életüket.
Természetesen tudtam, hogy mi az a titok, ami összeköti őket, szinte az elejétől. De ez nem is volt baj, nem is ez a lényeg, hanem ahogy vártam hogy hogy fogják feldolgozni az eseményeket. Hogy derül ki, hogy hat ki ez a szerelmükre, mi lesz velük ennek fényében.
Szerettem ezt a könyvet, úgyhogy másik könyve is lehetőséget fog kapni. Mert nagyon olvastatta magát, rég olvastam ilyen gyorsan el egy könyvet, rég volt hogy ennyire nem tudtam letenni, és folyton folyvást megsirattam a szerepelők szenvedéseit.
Milesra pedig írtózatosan büszke vagyok, hogy milyen jellem. Aki ilyen helyzetekben úgy reagál végül ahogy ő az egy nagyon jó ember. Bárcsak mindenki ilyen lenne, mint ő.
A borító pedig tökéletes. Arról szól, ami a borítóján van.
A legutóbbi olvasásom.
A tetovált lány nekem eléggé tetszett. Igaz csak filmen láttam. Sok svéd krimiírót reklámoznak mostanság. De mindig hagytam őket, mostanában jobban rá voltam kattanva a szerelmi sztorikra, vagy az emberibb történetekre. Pedig régen faltam a krimiket, gyilkosságokat, és társait.
De most valamiért mégis kezembe vettem ezt a könyvtárban. Ami nehezen ment, az a svéd nevek megjegyzése... volt két szereplő, akikről sokáig azt hittem, hogy egyek, pedig még csak nem is hasonlít a nevük... nem tudom miért.
A történet jó volt, a nyomozás izgalmas, vártam és vártam, hogy hogy jönnek rá ki a gyilkos. Főleg hogy az olvsó párhuzamosan olvashatja a gyilkos naplóját, a nyomozással, és a nyomozók életével. Az írónő bizony megvezetett. Vagyis elnyomtam magamban a sejtést, de talán így is van jól. Annyira élvezettel olvastam a történetet, hogy nem is igazán akartam megfejteni, hagytam hogy sodródjrak arra, amerre az írónő terelt. Tényleg csak egy pillanatra, az x-edik gyilkosságnál fordult meg a fejemben, hogy ez a szituáció abszurd, ha belegondolok, nem lehet úgy ahogy sejteti.
Megkedveltem a nyomozókat is. Az ő életükbe is jó volt belefolyni. És olyan érzésem van, hogy ez egy sorozat, mert eléggé elvarratlan egy-két dolog benne, és ettől fura felemás érzéseim lettek. Remélem folytatódik a történet, újabb és újabb megoldandó feladatokkal. Kicsit olyan Ed Mcbain érzésem van, és Ed McBaint nagyon szerettem.
A történet egyébként borzasztó, azt hiszem azóta nem bírom a gyilkosságokat, krimiket, hogy gyerekeim vannak. Mindig az jut eszembe, hogy mi lesz ha velük is ilyen történik. Mi van ha rosszkor rossz helyen vannak, vagy rosszkor rosszat szólnak. Most különösen éles számomra ez a kérdés, mert a nagyobbik fiammal gondok vannak az iskolában, bántják elég sok felől, bár ő is elég furán viselkedik. Ilyenkor gondolok arra, hogy hogy kihat ránk a környezetünk. Hogy mivé leszünk és hogyan. De ezt akár magamon is érzem mostanság... és hogy tudunk a gonoszság hálójából kiszabadulni, és értékes embernek megmaradni.
A történet egy ovis sztorival kezdődik... a gyerekek ahogy kilépnek az ajtón, és ahogy bántalmazzák, terrorizálják egymást. A gyerekek tudnak gonoszok lenni, de vajon hol a határ, egészséges csintalanság és kimondott gonoszság között? Miért nem figyelnek oda jobban a felnőttek? Miért nem avatkoznak közbe? Honnan tudjuk, hogy mikor kell közbe avatkozunk?
Conny Sjöberg természetesen a kedvencem lett. Okos, emberséges, szereti a feleségét, és a gyerekeit, olyanokat is, akik nem a vér szerinti gyerekei. Igen, számomra ilyen a tökéletes férfi.
A történetben a feleségvel előjön egy teszt, amihez hasonlót szoktak játszatni az emberekkel. Nincs igazán jó megoldás, mert ugye mindenki mást és mást tart rosszabbnak. A feladat a következő, állíts sorrendet, hogy ki követte el a legnagyobb bűnt, és ki a legkisebbet. A törénet a következő. Nem emlékszem a konkrét nevekre, úgyhogy csak betűket írok. Van egy nő, T. Szerelmes M-be. A folyó két oldalán laknak, és a híd tönkremegy. T át akar jutni mindenáron szereméhez M-hez. Átmegy a szomszédba, L-hez, hogy kölcsönkérje a csónakját, amivel átevezhetne. L azt mondja, hogy odaadja a csónakot, ha T lefekszik vele. T felháborodva elmegy, átmegy a másik szomszédhoz, K-hoz. Elmeséli, hogy milyen ember is ez az L, felháborító, hogy csak így hajlandó segíteni valakinek. K azt mondja, hogy ez nem az ő dolga, ő ebbe nem szól bele, csináljon mindenki amit akar. semmi köze mások ügyeihez. Így T végül úgy dönt, hogy lefekszik L-vel, hogy átmehessen. Meg is kapja a csónakot, átmegy M-hez, töredelmesen bevallja, hogy mit tett azért hogy átjusson. M viszont elküldi, mint becstelen embert, hogy ő ezek után nem tudja szeretni. T sirva átmegy M szomszédjához, P-hez, akinek elsírja bánatát, elmeséli mit tett, és hogy M ezért kidobta. P átmegy M-hez, és megüti P-t hogy ennyire önző, és ennyit jelenett neki T.
Fel lehet állítani a listát :) A férjemmel is beszéltük, hogy talán a legnagyobb bűn az, ha félrenézel, mikor máson segíteni kéne. Mikor arra hivatkozva, hogy nem az én dolgom, hagyod hogy mások rosszat tegyenek, vagy nem teszel mást érte, hogy ne történjen meg. Az én listám: K, L, T, M, P ... de biztos sokat lehetne ezen vitatkozni.
Utánanéztem tényleg csak két szösszenetnyit az írónőnek, aki matematikus végzettségű, és korábban egy IT cégnél dolgozott. Talán nem véletlen tetszik a könyve :)
Tiniregény, és el sem akartam olvasni. Csak időztem már egy ideje a könyvtárban, és semmi érdemlegeset nem találtam. Úgyhogy felkaptam ezt, ami ráadásul csak 2 hétre kölcsönözhető, mert a nagyon olvasott kategória. Na gondoltam, akkor nézzük meg.
Ismét egy érdekes elgondolás, házasságról, párválasztásról. Van egy hercegünk, Maxon, akinek feleség kell. Ebben a jövőbeli időben, a hercegek úgy választanak feleséget, hogy kisorsolnak 35 lányt, aki eljön a palotába, és "megküzdenek" a hercegért.
Van egy főszereplő lányunk is, America Singer. Mindenki sejtheti, hogy az alapsztori, hogy főhősnőnk nem akar benne lenni a kiválasztottakba, nevezni sem akar, végül mégis bekerül a 35-be. America-val elég jól tudtam azonosulni. Minden döntése, viselkedése baromi logikus, az érzelmei teljesen úgy vezérlik, ahogy engem vezérelnének. Rendes, megbízható lány alapvetően. Fontosak neki a szerelem, a barátság, az igazság. Mégis szembe kell néznie azzal, hogy a szerelem nem mindig teljesül be, az igazság nem mindig véghezvihető, bármennyire is szeretnénk, és bármennyire is bántja a szívünk.
Az a jó benne, hogy nem tudom hogy hova tart majd America szíve. Maxon teljesen követhető, logikus, igazi tipikus férfi, aki egyben komoly pozicióban van, amiben szintén helyt kell állnia. Kíváncsian várom majd a történet folytatását.
Megjelent már magyarul is a következő rész, remélem a könyvtárba is elkerül valamikor. Ez olyan könyv, amit szívesen adnék majd a lányom kezébe, ha nagyobbacsaka lesz. Lehet megveszem egyszer neki ezt a sorozatot :)
Americát nagyon szerettem, mert olyan amilyen, nem játszik szerepet, nem gonosz, ha vét bocsánatot kér. Bárcsak ilyenek lennének alapvetően a nők.
A borító nekem nagyon bejön. De imádom az ilyen ruhákat!
Furcsa egy történet. Valami nagyobb dologra számítottam. Ez is egy szokványos, hétköznapi történet, sok hétköznapi tanulsággal. Mégsem vitt magával annyira a történet, mint más hasonló esetekben.
Egy 53 éves nő Rebecca Davitch életébe csöppenünk bele, aki úgy érzi krízis helyzetbe került élete. Férje régen meghalt, a lányai felnőtt nők.
Megismerjük korábbi életét Rebeccának. Hogy ment hozzá ahhoz a férfihoz, akihez. Milyen megdöbbenést váltott ki a családjából, az akkori pasijából, akit otthagyott ezért a szerelemért. Hogy lett belőle egy teljesen más ember, mint amilyennek látszott, és hogyan visz egy olyan vállalkozást, ami szerinte sosem passzolt hozzá, a személyiségéhez.
Újra előkerül a régi szerelem, ami leporolható vajon?
Rebecca remélem rájön a végére, mert nem derül ki, de szerintem úgy volt jó az élete ahogy volt. Helyesen döntött az élete során, mégha utólag rövid szakaszokra meg is kérdőjelezte a dolgokat, de aztán szerintem bebizonyosodott számára, hogy mégiscsak jól tett mindent úgy ahogy tett. Talán nem gondolta hogy ilyen ember, amivé lett, de talán mégis jól volt úgyahogy volt, és talán ez mégis ő volt.
A kívülállók néha nem értik meg, érzik át a szerelmét két embernek. Néha azt hiszik mások, hogy fontosabb az, hogy hogyan kéne viselkednünk. De én még továbbra is a szerelemben hiszek. Meg kell próbálni közben nem eltaposni másokat, de igenis fontos, hogy azzal legyél, aki a párod valójában. Nem lehet helyettesíteni mással. És nagyra becsülöm azokat az embereket, akik nem alkusznak meg kevesebbel, még ha látszólag sivárabb is lesz az életük ettől. Rebecca nekem végig szimpatikus volt, az összes tettével, cselekedetével, ahoyg másokkal bánt, ahogy szeretett és nem szeretett.
Összességében nem volt rossz a történet, annak ellenére, hogy nem volt benne semmi óriási horderejű.
A borító? Nem tudom. Nem fog meg, de nem is mondom, hogy nem tetszik, vagy nem passzol. Mondjuk úgy, furcsa. Végülis furcsa történet, furcsa borítóval :)
Ezer éves elmaradásaim vannak könyvek tekintetében. Nem tudom mióta nem írtam meg amiket olvastam, úgyhogy még azt is gyanítom, hogy ki fognak maradni dolgok, amikre nem emlékszem, hogy olvastam. De olyan kaotikus, rohanósak a napjaink, hogy örülök, ha olvasok néha.
Szeretem az ilyen történeteket, mint ez a könyv. A mesés történeteket, mesebeli házikóval, mesebeli - boszorkányos - képességekkel.
A Sparrow család nőtagjai 13. életévüket betöltve valamilyen képesség birtokába kerülnek. A legfiatalabb nő a családban Stella, aki ezen a bizonyos reggelen megtudja hogy mi is az ő képessége. Ami nem biztos hogy áldás, lehet hogy átok inkább? Stella látja az emberek halálát. Látja hogy fogják végezni. Nehezen szokik ehhez a gondolathoz, nem tudja hogy segítsen, tud-e segíteni, el tudja-e odázni a halált, vagy megváltoztatni.
Az édesanyja egyedül neveli, apjától elvált. Édesanyjának más képessége van, amit nem élvez annyira, nem igen látja hasznát. Pedig sokat elmondanak az emberről az álmai. Jenny és Stella nehezen jönnek ki egymással. Igazi kamasz lány és anya konfliktusok. Jenny minden vágya az, hogy ne olyan legyen, mint az anyja Elinor, máshogy akarja nevelni a lányát, meg akarja adni neki azt, amit ő nem kapott meg. Csak ilyenkor könnyen abba a hibába esünk, hogy valami teljesen mást meg megint elrontunk.
Elinor beteg, haldoklik. Az ő képessége nem rossz. Tudja ha egy ember hazudik. Zsémbes, konok öregasszony, de mégis szeretni való. Van is, aki így is szereti. Valahol jó érzés, hogy szerethetik, és szeretik is az ilyen asszonyt, de akkor az is fájna, ha az én férjem gondolna folyton így egy másik nőre, így lenne az élete. Valahogy én a tisztaságnak vagyok a híve. Nem tudom mit ér, ha valaki velem van, de a szíve másé. Persze nem lehetünk itt százszázalékban biztosak benne, de talán csak azért, mert a szereplők maguknak sem vallották be.
A sors úgy hozza, hogy a három nő egy városba kerül, vissza Jenny szülőfalujába, a Torta-házba. A viszonyok alakulnak, kapcsolatok javulnak, és az alap probléma ellenére tart mindenki a jó irányba. Barátságok születnek, szerelmek szövődnek, családok békülnek, és mindeközben megismerjük a Sparrow család történetét, Rebeccatól napjainking.
Egyszerű, váratlan fordulatoktól mentes, de számomra mégis lebilincselő történet.
A borító viszont rémes. Nem jöttem rá, hogy hogy kapcsolódik egyáltalán a történethez.
