Azt hittem, hogy ez a könyv tetszeni fog majd nekem. Internet trilógia első kötetéről van szó. De valahogy nem fogott meg a történet, sőt a második kötetet csak elkezdtem, aztán mikor lejárt a kölcsönzési idő, visszavittem a könyvtárba, olvasatlanul.
Mivel a szakmámhoz kapcsolódik a témája, azaz internet és mesterséges intelligencia, nekem kicsit melószaga volt az egésznek. Ráadásul pont ezért számomra néha annyira katyvasz volt a magyarázata dolgoknak, hogy nem is bírtam odafigyelni részekre rendesen.
De mi is a történet. Van egy vak lány Caitlin, aki születésétől vak. Egyszer csak meg keresi egy japán kutató, aki azzal kecsegteti, hogy visszanyerheti valószínűleg a látását.
A műtét meg is történik, azonban teljesen más történik, mint amit gondolnánk. Caitlin mást kezd el látni a való világ helyett. Valamit, vagy valakit aki egyre okosabb.
Az első rész kb itt véget ér. Caitlin vívódása, hogy egyáltalán mit hozzon mások tudomására. Szüleinek meggyőzése. Az MI tanítgatása. Mindenféle matematikai fogalmak röpködnek. Egy Asperger szindrómás apa. Hát nem tudom, valahogy nem fogott meg a történet maradéktalanul. Persze a vége fele felfigyel erre más is.
Ott van még másik szálon egy kínai madárinfluenza járvány, és annak eltusolása. Egy orángután meg egy csimpánz videon beszélgetése. Utóbbi baromira hidegen tud hagyni, nem vagyok annyira oda az állatokért. Gondolom ezek majd a következő részekben valahogy összekapcsolódnak, de valahogy nem vonzott a történet egyáltalán. Majd talán egyszer. Nem tudom.
A borító viszont tetszik!
Könyvtárban találtam meg ezt a könyvet, és egyből magammal hoztam. Egyszer jó régen kinéztem már szerintem, hogy jó lenne elolvasni.
Könnyű kis olvasmány volt. Jó régen volt már, hogy kiolvastam. De ettől függetlenül az megmaradt, hogy érdekelt, és jó volt olvasni.
Nem volt benne semmi nagyon extra. Mindenki tudja menet közben, hogy kinek drukkoljon. Az is egyértelmű kit szeressen az ember benne, meg kit ne.
Lisa, a könyörtelen lapszerkesztő, aki váratlanul kerül az új magazin élére Írországba, számomra az abszolút kerülendő nőket testesítette meg. Jól néznek ki, és vissza is élnek vele. Mindenkin áttaposnak, de leginkább nőtársaikon. Pedig nem olyan rossz lelkű nő, csak egyszerűen azt hiszi, hogy így kell érvényesülni, ettől lesz boldog. Pedig nem.
Ashling már jóval szimpatikusabb volt, bár ő volt a balek, és a szerencsétlen lány a történetben. Mégis vele lehet legjobban azonosulni, mert ő jólelkű, rendes ember.
Clodagh-ot meg hát az első perctől jól pofán vertem volna. Én is itthon vagyok kis gyerekekkel, de ne csodálkozzon ha ilyen idiótán neveli őket, akkor a fejére másznak, és kibírhatatlanok. Nagyjából semmit nem törődött velük, és mindent rájuk hagyott, aztán meg csak sírt. De a leggázabb a férjhez a való viszonya volt. Azért azt elég durvának gondolom, ha havonta egyszer iszik egy csomót, hogy havi egyszer kibírja a férjével a szexet. Ha ennyire szar, akkor beszélje meg vele, és változtassanak. Ha nem tudnak, akkor vége, ennyi volt. De ez nem házasság, meg párkapcsolat. Viszont nagyon megérdemelte azt amit a tetteiért végül kap. Senki másra nem gondolt, csak saját magára.
Egyszer olvasós, de aranyos történet volt.
A borító borzalmas.
