Cormac McCarthy: Az út

Ez a könyv... borzalmas és egyben jó is. De nagyon megvisel az ilyen. Nem szabadna ilyeneket olvasnom. 

Régóta vágytam erre a könyvre, és mikor megláttam a könyvtárban a polcon egyből felkaptam, és hazahoztam.

Egyszerűen borzasztó ez a történet. Egyszerűen rémülettel tölt el, hogy mi lenne velem is ha egyike lennék a nagy világégés egyik túlélőjének. Lenne remény, lenne miért élni? Mit tennék a gyerekeimmel? Milyen jövőt mutatnék nekik? Hogy vegyem rá hogy akarjanak élni, mikor nincs miért és hogyan.

A földön alig vannak emberek. Minden kiégett, elégett, kidőlt, ledőlt tönkrement. Nincsenek állatok, nincsenek növények. Csak hamu mindenütt. Itt menetel céltalanul valójában apa és fia. Az anya már rég feladta. Csak a kisfiú és az apja. Pár szavas beszélgetéseik, félelmeik, reményeik. 

Nem tudom bírnék-e tényleg én is sokáig így élni, még ha teszem azt feltalálnám magam egy ilyen világban. Egy apa, aki bármit megtenne a fiáért. Tartogatnak két pisztolygolyót maguknak, ha valami olyan történne amiért muszáj megtenni. Erre mégsem kerül sor. Mert mikor hal meg a remény? A végtelenségig ki tudunk tartani, és hinni benne, hogy lesz jobb, megváltozik valami. Egy rettenetesen jólelkű és bátor gyerek. 

Kiborított a menetelésük, a szerencsétlenségük, az éhezésük, jövőtlenségük, céltalanságuk. Egy letűnt csillogó múlt, melybe van-e újra visszaút. 

Végig annyira akartam hinni, hogy legyen. Hogy igenis újrakezdhessék az emberek. Mert erősek bátrak. Lehet hogy nagyon borzasztóan újra kell kezdni, és az ősembertől indul útjára újra ez ember. De ha egyszer megtettük, tán még egyszer képesek vagyunk? Persze nincs válasz a könyv végére sem, de én remélem, bízok benne, hogy nem volt hiábavaló az út.

J.K. Rowling: Átmeneti üresedés

Rowling nevét a Harry Potter sorozatból ismerhetjük. Na hát ez a történet semmilyen formában sem hasonlít rá. Örülök, hogy írt egy másik könyvet, bebizonyítva, hogy tud jó történeteket írni, nem csak gyerek-felnőtt varázslós történetet. 

Bár megmondom őszintén pont ezért néha nagyon fura volt tőle a könyv sorait olvasni. Tudom tök hülyeség, ha nem ő írta volna a Harry Pottert egyáltalán nem zavarna, de mégis ahogy szexről, drogról, családi bántalmazásokról írt, hát fura volt elsőre.

A végére nagyon bejött az egész könyv, viszont az eleje kissé gyötrelmesre sikerült. Egész egyszerűen nem fogtam fel a sztorit, sok volt a szereplő, mindenkinek legalább volt egy rendes neve, meg egy beceneve. Eleinte azt sem értettem ki kivel van, és mi a cél. Aztán lassan összeállt a kép. 

Egy kisváros Pagford életébe nyerhetünk bepillantást. Váratlanul az egyik tanácsnok meghal, és a helyét kellene betölteni a helyi politikában. A harc megindul, ki ezért, ki azért szeretne jelentkezni. Azonban egyre másra derül fény a kisváros lakóinak féltve örzött titkaira. Amik persze nem eget rengetőek, az emberek maguk mégis azt hiszik, és rejtegetik. 

Szépen megértjük ki a jó és ki a rossz szereplő, bár a rosszakat is igazándiból kezdi megérteni az ember miért olyanok. Némelyiket lenne kedvem megrángatni, és rászólni hogy hé, nézz már magadba! Milyen vagy és mit teszel másokkal. De ha egyedül nem tudsz, kérj segítséget. 

A végén persze nagyon sírtam. Nagyon nagyon sírtam. Nem gondolnánk, hogy pont ő a jó, aki a sok rosszaság mellett annyi jót is tesz. Csak egy rossz helyre született, és rosszkor hal meg ez a tanácsnok.

A könyv nagyon jó volt, a borító meg pocsék szerintem. Hiába értem, hogy egy szavazást szimbolizál a borító, azért nagyon kellett gondolkodnom, hogy leessen. Meg nemes egyszerűséggel béna. Az 50-es években megállta volna a helyét, de nem most.

Lauren Olivier: Mielőtt elmegyek

Régóta megvan ez a könyv, és most nem is tudom miért vettem le a polcról.

A főszereplő Sam, teljes nevén Samantha. Élete utolsó napjába tekinthetünk be. Giminazista végzős lány. Jól érzi magát az életében, hisz a menők közé tartozik. A nap végén egy autóbalesetben életét veszti. 

Felteszi a kérdést, hogy vajon miért kellett meghalnia. Rosszabb mint mások, megérdemelte a halált. Másnap azonban újra kezdődik ugyanez a nap, ez a bizonyos február 12-e.

Minden újrakezdett napot máshogy és máshogy él meg. Újabb és újabb dolgokra jön rá, megváltozik a történet az ő viselkedésétől. Elsőre kábult, nem érti mi van, miért játszódik újra a nap. Másodjára arra játszik hogy elkerülje a tragédia helyszínét, aztán dühös, mindenkibe belerúg. Aztán meg akarja változatni a történetet. Samantha újra és újra a nap elején találja magát, mi pedig betekintést nyerünk Samatha életébe, lelkébe. Talán elsőre nem tűnik olyan gáznak a lány. De azért valljuk be, hogy ahogy halad a történet előre, kicsit sem lesz számunkra szimpatikus. Egy kis önző, önelégült lány. Aki örül, hogy végre a menőkhöz tartozik, így áttapos másokon. Vagy szimplán nem törődik másokkal. Ennek ellenére vannak akik hisznek benne, akik sejtik az igazi énjét. 

Samantha napról napra változik, alakul, végül megérti miért is éli újra és újra ezt a napot. Mondhatjuk hogy ilyen nincs, hogy valaki ilyen rövid idő alatt ilyen pozitív irányba változzon. De nem erről szól szerintem a könyv. Bár biztos bele lehetne a 7 napba magyarázni valamit, hogy miért is 7 nap. De az üzenete pontosan az, hogy ne hagyd hogy valami túl késő legyen. Ne tegyél olyat másokkal, amit megbánnál, ha aznap este meghalnál. 

Mond ki azoknak akiket szeretsz, hogy szereted őket. Törődj másokkal. Ne hagyj cserben másokat, és főképp ne hidd azt hogy a menőknek áll a világ. 

Nem tudom egyébként hogy már a mai magyar iskolákban is jelen van-e ilyen durván a gyerekekben a menő és lúzer ellentét. Remélem nem. Mert annyira aljasok tudnak lenni azért ezek a gyerekek egymással. Én nem emlékszem, hogy a mi időnkben ilyen durvaságokat megengedtünk volna magunknak. Mert szerintem nem is.

Marissa Myer: Cinder

Könyvtárból hoztam ki ezt a könyvet. Régen a piros cipő tetszett meg, meg valószínűleg jókat írtak róla könyves blogokon, de már annyira nem emlékeztem, hogy miért is akartam ezt a könyvet kiolvasni. Nagy nehezen belekezdtem, mert közeledett a visszaviteli határidő, utána viszont nem tudtam letenni. 

A történet egy trilógia első része, mint ahogy utána néztem miután kiolvastam. Fura is lett volna kicsit ha ott van vége ahol. 

A történet egy Hamupipőke feldolgozás :) Sok területen meg volt másítva a történet, dehát gondolom ez is volt a lényeg, csak az alap Hamupipőke vonal maradt meg. Valamikor a jövőben játszódik a történet. Ahol Cinder nem más mint egy kiborg. Pekingben járunk. Járvány pusztítja az embereket, amire ellenszer nincs. 
Cinder a mostohájával él, és két mostohatestvérével. Eddig a hasonlóság :) Mert itt az egyik mostohatestvér szereti, csak a másik nem. Cinder foglálkozását tekintve szerel. Mindent megszerel, minden technikai kütyüt képes megjavítani, robotokat, telefonszerűségeket, járműveket. Kicsit futurisztikus hamupipőke :)

Itt is van herceg, aki bált tart. A szálak azonban bonyolultabbak. Titkokat rejt a világ. Nem csak földi emberek hanem Holdról jött emberek is szerepelnek a könyvben. Akik jók, rosszak ki tudja. Lázadnak. Cinder pedig valamiért más mint a többiek. Kiborgságában is, és múltjában is. 

Sajnos soká lesz még folytatása, a második részt még nem is láttam magyarul megjelenni. De mindenképpen elolvasom majd.

Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

Ezt a könyvet csak úgy véletlen láttam meg. Nem is blogon. Mégis nagyon megtetszett, és meg is vettem. 

Van három gyerekem, és bizony unos untalan olyan problémákba ütközök, amiket a franciák úgy tűnik megoldanak. 

Általában nem szokták szeretni a franciákat, különcök, merevek, távolságtartók. A gyereknevelésben vizsont úgy tűnik nagyon is egységesek, és talán ebben is rejlik sikerük. 

Én pont ilyen szülő szeretnék lenni, mint ők. Nem szeretem, hogy idehaza, és valószínűleg Európában, Amerikában mind jelen van az hogy a szülők minden területen versengenek egymással, legyen az a gyerekek fejlesztése, szoptatás, etetés, ki milyen hős és meddig éjszakázik egy gyerekkel. 

A francia szülők gyerekei átlagosan 3 hónapos korukra átalusszák az éjszakát. Nem szoptatnak igény szerint, és nem is szoptatnak sokáig, mégis vezetik az egészségügyi mutatókat a többi országgal szemben. Nem azt mondom, hogy jó ha 3 hónaposan abbahagyja valaki a szoptatást, de a szemléletükbe teljesen beleillik. Náluk a gyerek is alkalmazkodik a családjához, és a szülő is a gyerekhez. De nagyon fontos a családi harmónia, nem mehet a gyerek a párkapcsolat róvására. A gyerekeknek napirendjük van. Nem terhelik őket agyon mindenféle különórával, feladattal. Nem rohannak állandóan a gyerek nyomában. És a gyerekeik jól alszanak, megeszik a zöldségeket, jól viselkednek étteremben, vendégségben.

Én nagyon sok dolgot megszívlelek a könyvből azt hiszem. Mert tetszik a mentalitás, én is pont erre vágyok. Nem akarok mártír lenni, és a férjemet akarom szeretni, és hogy ő is engem. A gyerekekkel meg kerekebb legyen a családunk, ne pedig szeparáljon. 

Sok dolgot egyébként én is hasonlóan csinálok, de ettől még akadt rengeteg ötlet, amit meg szeretnék valósítani. És már valósítom is. És működnek is :)

Nevada Barr: 13 1/2

Oh, ez a könyv. Gyorsan haladtam vele, mert ez is olvastatta magát nagyon. Annak ellenére hogy az első oldaltó kezdve tudom a történetet. Jó persze nem minden részletét, és a későbbi évek bonyodalmait természetesen nem. De hamar összekapcsolom a szereplőket is, jelenben és múltban. 

Mégis tetszett ez a könyv. Nem azért mert váratlan fordulatokkal volt tele. Hanem mert olyan borzalmas világot fest le elénk, hogy hihetetlen.

Az induló történet egy 3-as gyilkosság, melyet egy 11 éves fiú követett el. A gyereket javítóintézetbe zárják. A gyerek lelki vívódása, saját maga nem értése. A szemétségek a "börtönében". A beteg pszichológus, akinek inkább magát kellett volna gyógyítania. A borzalom, hogy megengedik hogy ezek pratizáljanak, még akkor is ha talán seleljtes gyerekeken dolgozik... de ha normális lett volna, ha tényleg segíteni akart volna nekik, akkor talán még akár fontos ember is lehetett volna, talán megkaphatta volna ő is azt amit az egésztől várt. De árammal, és LSDvel "gyógyítani"? Terrorral? Hát neki sem sok fogalma volt az emberi lélekről, pedig ezt a szakmát választotta. A házi feladatok... És alig akadt olyan ember abban az intézményben, aki tényleg azt szerette volna ha segítenek valahogy legalább némelyik fiún. Elszomorító ugyanis, hogy a javítóintézet tulajdonképpen csak még az aljára taszítja ezeket a gyerekeket, főhősünket is.

De a legdurvább mégis az igazi elmebeteg elméjének megnyilvánulása volt a döbbenetes. Először csak szeletekben egy gyűjtemény, ami bemutatja, hogy milyen emberek is élnek ezen a földön. Ott igazándiból kezdtem rosszul lenni. Aztán csak külső szemlélőként ismerjük meg a gyilkost, de a végén megnyílik hogy mit és miért tett. Ennél borzalmasabb nincs is. Egy ilyen beteg elme. És mitől lesz az? Mikor volt két teljesen normális testvére? Ugyanúgy nevelték gondolom őket. A vallomása döbbenetes, bár sok részét sejtettem, némely mégis kiakasztott, nem hittem, hogy képes eltávolítani embereket, akik megsejtenek valamit.

És amiért megvisel az ilyesmi, az az, hogy van 3 gyerekem, és nehogy ilyen legyen bármelyikük, vagy ilyen emberrel fusson össze. Borzasztó egész egyszerűen, nem is szabadna ilyenekre gondolnom.

Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik

Ezt a könyvet kölcsönbe kaptam. Ulickaja-tól már régóta szerettem volna olvasni valamit. Véletlen beszélgettünk könyvekről az egyik munkatársammal, mondta, hogy ez nagyon tetszett neki, és hogy kölcsönadja ha gondolom.

Jó könyv volt. Na nem a szokásos fantasztikus könyv, vagy sci-fi, vagy vámpíros, vagy romantikus. Kicsit talán olyan Szabó Magdás. Vastag könyv volt, semmi nagyon extra történésekkel, mégis olvastatta magát. Folyamatosan érdekelt, hogy mi lesz tovább, hogy lesz tovább.

A főszereplő Surik, akit édesanyja és nagymamája nevelnek közösen. Ő a jó fiú, aki mindig a családja kedvében szeretne járni. Mindenkit megszán, és segíteni akar rajta. Szépen lassan bontakozik ki és érik meg Surik alakja a könyv lapjain. Hogy megkedveltem-e Surikot? Nem. Hogy jó fiú-e? Azt hiszi igen, de közben nem. Egész egyszerűen egy lelkiszegény szerintem. Fogalma sincs az emberekről, fogalma sincs hogy igazándiból mi a jó, mi a jó a léleknek, mi a jó a másiknak. Igazándiból döbbenetes, hogy mindig azt a következtetést vonja le, hogy a nők csak szexet akarnak. Amit ő eleinte lelkesen, néha talán már egyre kevésbé lelkesen, inkább kicsit terhesen adja meg. Elképzelése sincs arról, hogy nem csak a testi dolog van. Hogy mellette van egy lélek, akinek valami más vágya is van, más baja is van.

Tény hogy egy halom borzalmas nőt sodor az útjába az élet. Nem is tudom, hogy van-e ennyi. Mert oké, hogy van valami nyomoruk, de hogy ennyire mind egyből a testüket ajánlgassák. Bár szerintem sokuk pont azt hiszi, hogy ez kell csak a pasinak, és akkor megszerezték. De Surik semmit nem érez irántuk, a szánalmon kívül. Kíváncsi voltam mikor jön rá, hogy ennél több az élet. Hogy nem ez kell a nőknek, még ha esetleg látszólag igen. És miért hiszi azt hogy a szánalmával segít? Mert tulajdonképpen nem hogy nem segített, de valóban ő volt csomó történés oka. Úgyhogy valahol igazándiból megérdemelné a büntetését is akár szerintem. Mert gondolkodni is kéne azért. 

Eleinte úgy éreztem, hogy lelkesen kiszolgálja a nőket. Folyton megszán mindenkit, és semmiféle erkölcsi normája nincs. Neki mindegy, hogy valaki ötven éves, törpe, nyomorék, idegbeteg, gyerek, csúnya, akárki. A végére viszont érzem a fásultságát. Hogy mindent a nyakába vesz, és hiába élvezi esetleg a szexet, talán kezd rájönni hogy ez talán még egy férfinak is kevés. Figyeli a barátait, és igazándiból halvány fogalma sincs a szerelemről, mert tán olyat soha nem tapasztalt.

Azon gondolkoztam lehet-e oka annak hogy egy fiú ilyen lesz. És azon járt a fejem, hogy talán pont az apanélküliség lehet az oka. Csak két nővel él, és elképzelése sincs, hogy egy nőnek mire kell egy pasi. Nincs előtte sem jó, sem rossz példa. Sem hogy milyen nem akar lenni, vagy milyen igen. Úgyhogy úgy érzem, hogy nagyon fontos, hogy ne egyedül neveljen ha csak lehet valaki egy gyereket. Vagy pedig ilyen dolgokról is beszélgessen vele. Mint szerelem, párkapcsolatok. 

Az első "szerelem" a végén visszatér, és megdöbbentően sokkoló volt, de ugyanakkor teljesen vele éreztem, ugyanazt éreztem, amit a lány a naplójában leír. Hogy milyen kiábrándító ember is lett Surikból, pedig szép jövő és boldogság állhatott volna előtte, mert egy okos fiú volt.

Nekem nagyon tetszett az egész stílusa, a jellemábrázolások, a helyszínek, Moszkva, életek, hogy némelyiket konkrétan megtudjuk, némelyikről nem lesz több információm. Mindenből épp annyi volt benne, amennyire szükség volt.