csütörtök, augusztus 23, 2012

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 6. - Ketten

Én nagyon szeretem ezt a sorozatot az az igazság. Nekem annyira a középiskolát hozza vissza, és annyira jól meg van írva. Reni fejlődése, ahogy 14 évesből lassan 17 évessé cseperedik. Ahogy változik ez idő alatt. Egyre kevésbé hagyja magát befolyásolni, vagy elnyomni. Ugyanakkor azt is szeretem ahogy 17 éves fejjel a párkapcsolatot kezeli. Szerintem az ilyen lányokat, akik megmondják mi a bajuk, nem várják, hogy a srác kitalálja, hogy mi az ami bántja. Úgysem lenne esélyük. És néha a fiúk gondolatai is tök jogosak. 
Az is tetszett, hogy igazándiból beismeri Reni, hogy nem is ismeri Cortezt. Gimiben hányszor alakul így egy szerelem! Hogy csak külsőre tetszik valaki, csak messziről ismerem, és nem is tudom igazán milyen. És szerencse hogy Cortez belsőleg sem rossz. Mert ki tudja mit rejthetne a szép külső. 

Nagyon bírtam most is a vicceket, a történéseket.
Tetszett az internet mentes hét. Ez nagy ötlet ebben a mai világban, mikor mást sem csinálnak a gyerekek, mint neteznek, facebookoznak, csetelnek. 
Bírtam a filmeket, amiket nézett Cortez meg Reni. Mindig minden színészhez megtalálták a romantikus és a pasiknak való filmet is. 
Reni megint jó kis könyveket olvasott, és nekem is mindig az az aktuális kedvenc, amit épp kiolvastam :)
És hát a vége... igen, pont az ami velem történt január végén... úgyhogy totál be vagyok zsongva hogy hogy lesz a folytatás. Még jó, hogy most olvastam csak el, pedig régóta megvan ez e rész, mert még 1 hét mire megjelenik az újabb, a 7. kötet. Amit hipp hipp hurrá, de meg is kapok a húgomtól szülinapomra :)

A borítók pedig még mindig bejönnek! Tetszik a sorozat stílusa.

Laura Dave: A válás ünnepe

Valószínűleg a könyv elsősorban témája miatt ragadott meg. Ami nem más, mint a házasság és válás. De előbbi pozitív értelemben is, mármint hogy hogyan döntjük el, hogy valakihez hozzámennénk. És mindkettő nehéz kérdés valóban. 
A sztori tök jó volt. A nők olyan tipikus nők voltak, a pasik tipikus pasik. A sztoriban sok hasonlóságra bukkantam a saját életemből. Persze maga a helyzet, az esemény nem ugyanaz volt, de a történés mégis. 
Azt hiszem Gwynre, a feleségre nagyon haragudtam. Haragudtam mert tipikus nő volt, a bosszúállást részesítette előnyben, ahelyett hogy azon gondolkodott volna, hogy mégis miért történik  Nem szeretem az ilyen tökéletes nőket, mint Gwyn, mert azt hiszik, hogy ez elég, és ettől főnyeremények. Pedig nem mindig ez a lényeg. Haragudtam nagyon a kicsinyességért, de a legjobban azért a beszólásáért, hogy reméli, hogy a férje megbánja egyszer a döntését. Nem tudom miért szeretnek az emberek ilyet kívánni a másiknak. Miért jó az, hogy ha nekem rossz, akkor azt kívánom a másiknak, hogy neki is legyen rossz. Erről valamiért egyébként a saját életem jut eszembe. Hogy én is döntöttem valahogy, mégis vannak emberek, akik azt mondják hogy ezt meg fogom bánni. Nem azért drukkolnak, hogy ne bánjam meg. Miért jó ez?! A harag nem jó! És az nem másnak fáj, hanem saját magunknak.
Maggie is fura volt, de örültem, hogy ő a jó úton haladt. Hogy a jó kérdések merültek fel benne. Megértettem azt is, hogy hogy kiakadt, hogy bizonyos dolgokat elhallgat előle a másik. Mert igen, ez kiakasztó érzés, de néha vannak jó válaszok. Mert annyira sokfélék vagyunk, hogy nem tudjuk kitalálni mi lakozik a másikban, milyen érzések, miért így vagy úgy dönt. 
Gwyn férje meg? Hát igen. Néha ilyenek a pasik. Azt hiszik, hogy ha egy álvalóságot prezentálnak, akkor mindenkinek könnyebb lesz. Nem, szinte soha nem az. Sokkal többet segítesz a másikon, ha az igazat mondod, ha az igazsággal kell megküzdenie a másiknak. Mert akkor tudja, hogy az a gond/baj/történés/öröm, és akkor aszerint cselekszik. Ez a fair a másikkal szemben is. De asszem a pasik hajlamosak igencsak erre. Azt hiszik ki tudják találni mi fájna kevésbé a másiknak. 
Azért jó könyv volt. Jól meg voltak írva az érzelmek, a helyzetek, és nagyjából minden a helyére került. Én azért annak drukkolok, hogy senki se bánja meg végül a döntését. Én már csak ilyen vagyok :)