péntek, június 29, 2012

Jodi Picoult: Törékeny

Kiolvastam már jó ideje ezt a könyvet, csak nem írtam róla. Én még mindig szeretem Picoult könyveit. Pedig sokan kritizálják, hogy egyformák, de én pont ezt a sémát, ahogy felépíti nagyon szeretem. Oké, ebben a könyvében nem volt nagy fordulat. De ugyanakkor én mégis szeretem a jellemeket, a történéseket, a helyzeteket, és hogy hogyan oldják meg ezeket az emberek. Ez a történet sem egy egyszerű történet megint. 

Van egy kislány, Willow. Willow, mint szomorúfűz, avagy a hajlékonyság jelképe? Először megijedtem a könyv témájától, mivel éppen babát várok, hát így elég sokkoló volt, mikor kiderül, hogy csonttörékény babát vár egy házaspár. De aztán rájöttem, hogy nem is ez a fő lényege ennek a regénynek. Ez is szívszorító, de nem ez a történet mondanivalója. Annál inkább az, hogy egy beteg kislány is mennyire okos, és értékes lehet. Mert talán ez egy nagyon fontos mozzanata a történetnek. Ami miatt tényleg elgondolkodunk azon, hogy ha tudjuk előre, hogy baja van a babánknak, elvetetnénk? Lehet hogy megtennénk, mert nem ismerjük még, de ki tudja milyen értékes kis cserebogár lakik odabent. 

Természetesen ez a könyv körbejárja az abortusz kérdését, hogy mikor és hogy vetessünk el egy gyereket. Egyszerűen írtózatosan nehéz kérdés. Ha lesz egy ilyen gyereked mondjuk, egy csonttörékeny, és már születésekor több csontja eltörik, már az anyaméhben törött csontjai vannak, és az első pelenkázáskor újabbakat törsz el, akkor megretten az ember, hogy jó ég, tudok-e egyáltalán segíteni ennek a babának, tudok-e kellőképpen gondoskodni róla, vagy minden egyes napjával újabb fájdalmat okozok neki?! 

És hát valljuk be, ha van a színen egy testvér, arra is nagyon kihat egy ilyen élet. Joggal érezheti, hogy háttérbe szorul, pedig a szülők még véletlen sem ezt tervezik. Csak egyszerűen a betegebb gyerek elviszi az energiáikat, az idejüket. 
Felemésztő ilyen helyzetben a pénz is. Hogy vajon mindent tud-e a szülő biztosítani, mikor az egyik folyamatosan ellátja a gyereket, a másik meg éjt nappallá téve dolgozik. Nem-e válnak ettől nem igazi családdá, azzal, hogy alig vannak együtt, mert más problémák felemésztik őket. 

Őszintén szólva én rettenetesen ki voltam akadva az anyára. Értem én, hogy mi motiválta, hogy biztosítson jövőt a gyerekének, akit lehet hogy évek múlva nincs aki elláson, ha ő nincs. Hogy egyáltalán az alap dolgokat ki tudják fizetni, ami kell a megélhetésükhöz, és a gyerek ellátásához. De az, hogy tulajdonképpen átgázolt ezért a barátnőjén, a férjén... a gyerek is határozottan megviselt lett, hiszen hiába mondjuk azt, hogy dehát tudnia kell a másiknak hogy szeretem. Ha nem viselkedek 100%-osan úgy, akkor nem fogja tudni a másik, hogy tényleg szeretem. 
Nagyon sajnáltam, hogy tönkretett egy barátságot, és azt a nőt is, pedig szerintem semmi extrát nem vétett a nő. Annál is inkább mert ugye itt egy katolikus nőről van szó, akinek alapelve, hogy semmilyen beteg gyereket nem vetet el. Teljesen mindegy lett volna neki, hogy mikor és hol mi a diagnózis.

És hogy egy-egy durva probléma, nézeteltérés milyen könnyen romba dönt egy házasságot. Ott is ahol nagyon szeretik egymást. Ahol a tökéletes párja két ember egymásnak. A fanatizmus elég rossz hatással van az egészre. 

És a végén a nagy kérdés, vajon megérte-e. Mikor végül nem is élvezik ki a helyzet eredményét, és Willownak sem az az élet jön, amire számíthatnánk. 

Nem tudom, én arra gondoltam, hogy nem szabad ennyire fanatikusnak lenni. Akkor sem ha a gyerekedet akarod megmenteni. Soha nem lehet egyetlen cél a szemed előtt, több dologra együttesen kell gondolni, és megoldani az egészet egyként. Mert így tuti sérül valaki, valami. 

Szerencsére van még egy-két Picoult könyv, amit nem olvastam. Örömmel várom őket, még akkor is ha a felépítésük ugyanaz. Egyszerűen szeretem ezeket a lelkiekben gazdag könyveket.