S. J. Watson: Mielőtt elalszom

Erről a könyvről jól elfelejtettem írni. Pedig egészen régen ki olvastam már. Na jó, annyira nem, de azért régen. Magával sodró könyv volt. Vannak ilyen témát feszegető filmek, könyvek is biztosan. Nekem csak a Memento jutott eszembe, ami annak idején, mikor láttam nagyon tetszett.

A főszereplőnek itt is nincs rövidtávú memóriája. Christine-nek viszont ennél is nehezebb. A napjai úgy telnek, hogy minden reggel felébred, és valahány évesnek ébred fel. Általában olyan 23-25 évesnek gondolja magát. Nem tudja hol van, ki ő, hisz a tükörbe nézve egy 47 éves nő tekint vissza rá. Rengeteg dologra nem emlékszik, és minden reggel újra kell felfedeznie dolgokat. Mikor többet, mikor kevesebbet tud felidézni. Christine a férjével Bennel él.

Egy orvos keveredik valahogy az életébe, aki megpróbál neki segíteni. Valamiért megkéri Christine-t, hogy a férjének ne beszéljen a dologról. Christine elkezd küzdeni az új módszer segítségével az emlékeiért. 

A könyv nekem nagyon tetszett. Egyrészt izgalmas volt, alig vártam, hogy hogy alakul Christine élete. Másrészt nagyon visszaadta, hogy mennyire borzalmas lehet így élni, hogy naponta újra kezded az életed, hogy nincs jövőd, nincs múltad. És vajon meg lehet-e ezt a memória problémát javítani. Drukkol az ember, de nem túl biztató. 

Nagyon jól meg volt írva, és amellett hogy érdekes a téma, kiderül, hogy ez inkább egy krimi, mintsem csak egy sima betegség története. Engem egy mondat az elejétől megragadott, ami miatt nem tudtam elhinni bizonyos dolgokat, és végig kerestem a választ rá, de nehezen érkezett meg. De nem véletlen éreztem, hogy ki kell tartanom mellette. 

A borító is tetszik! 

Szerettem Christine-t, és nagyon megértettem az érzéseit, gondolatait, viszonyulását dolgokhoz.

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Azt hiszem ez a könyv is bekerül az örök kedvenceim közé, amit bármikor újra tudnék olvasni. Nem amiatt, hogy fordulatos, vagy ötletes. Hanem, mert olyan, mint az élet. Komolyan ez a könyv olyan, amit mindenkinek el kéne olvasni. 

A könyv egy 16 éves srác szemén keresztól mutatja a világot. Egyben rendkívül humoros, a meglátásaival, a 16 éves máshogy gondolkodásaival, másfelől pedig nagyon komoly, felnőttes. 

A sor rossz ellenére Leo élete csodálatos, a fejlődés, amin keresztülmegy nagyon jó érzéssel tölti el az embert. 16 évesen nem könnyű, az ember mindenféle válságon megy át, ingadozik, hol így, hol úgy érez. Mégis Leonak minden megnyilvánulása teljesen érthető, és logikus volt. Az egyfelől lázadó fiú, mind tanárai, mind szülei ellen, egyszer csak megérti őket, közel kerül hozzájuk, és rájön, hogy talán mégsem olyan jó az örök lázadás, hiszen ha megtalálod az álmodat, és követed, akkor még ha nem is könnyű, de boldog lesz az életed. Rájön, hogy fontosak az emberek, nélkülük semmik vagyunk. Meg szeretet nélkül is.

Minden szereplőt szerettem azt hiszem. Leo különleges, imádtam a színmániáját, hogy mindent színekkel jellemez. Hogy utálja a fehéret, ami a csönd, a halál, a félelem. De a végére tán ezzel is megbarátkozik. Szerettem ahogy szerette Beatricét, és Sivie-t. 

Beatrice-t is szerettem. Finom, törékeny, nagyon értékes lány volt. Tudtam, hogy mi vár rá, és legjobban az ragadott meg, hogy naplót írt. Hogy kinek írta a naplóját. Nem akarom lelőni a lényeget, de csodálatosak voltak a gondolatai, a gondolatainak fejlődése. A megnyugvás és félelem keveréke. 

És tetszett az is, ahogy a szerelmet megfogalmazta.

"Olyan volt, mint egy otthon, ahová bármikor hazatérhetek. Mint amikor búvárkodik az ember. Odalent minden állandó és mozdulatlan. Teljes a csönd. És a béke. Közben lehet, hogy a felszínen, amikor fölbukkansz, viharos a tenger."

Szerettem Silvie-t, aki egyetlen buta lépéstől eltekintve olyan őszinte, és jó volt. Szeretem az őszinte embereket. 

Az édesapát, aki valami csodálatos oknál fogva, a lehető legjobbkor a legjobb szavakat mondta. Pedig milyen nehéz ez. Sosem tudhatjuk kiben, mikor és hol, milyen hatást váltanak ki a szavaink. De nagyon jó, mikor fontos szavak nem maradnak bennünk félelmünkben. Szeretem én is kimondani a fontos szavakat.

Az édesanyát. Aki néha büntet, de a nehéz kérdésekre van válasza. Elgondolkodtató válasza. Bárcsak ilyen lehetnék én is.

A borító csodálatos. 

Mindenkinek melegen ajánlom ezt a könyvet.

Scott Westerfeld: Csúfok

Megint egy ifjúsági regény, de nekem mégis nagyon bejött. Nem olyan bonyolult a történet, de megint egy érdekes felvetés, mivé alakulhat a jövő. Ebben a jövőben az embereket 16 évesen megműtik, hogy Szépek legyenek. Csodálatos, gyönyörűek. Tökéletesek. Szinte minden 16 éves erre vágyik, és undorkodva gondol a kinézetére, amitől meg akar szabadulni. A szavak amiket használnak, mind olyan, hogy tényleg olyan érzése van az embernek, hogy rossz olyannak lenni, amilyennek születtél. De a szépek nem csak szépek, gondolkodásuk is egyen. 

Tally a főszereplő is nagyon szeretne már szép lenni, de addig is csínyt csínyre halmoz. Azonban Tally barátnője, Shay nem akar szép lenni, meg akar szökni, egy állítólag létező világba, csatlakozni a füstösököz, akik csúfak maradtak. Ám mikor eljön Tally születésnapja mégsem kerül sor a műtétre. Feltételhez kötik Tally műtétjét. Így vág neki Tally az ismeretlennek, hogy eljusson Füstösbe és megszerezze a kért információt. De természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy kellene. Tally megismeri az új világot, és egyre nagyobb bűntudat gyötri. Megteszi-e vajon, amit ígért, vagy sem?! 

Az ötlet tök jó szerintem, hiszen hányszor merül fel bennünk, hogy szebbek akarunk lenni, nem akarunk öregedni. Miért ne találna ki erre valamit az emberiség, hogy mindenki egyforma legyen, mindenki egyformán boldog legyen. De vajon lehetséges ilyen? Az segítene az embereken ha egyformák lennének? És persze van itt más is a háttérben, ahogy lenni szokott az ilyen sztorikban. Akad aztán itt szerelem is, amiből kiderül, hogy nem attól szép valaki, hogy Szép. Nem azt látjuk meg elsősorban a másikban, hogy hogy néz ki. A személyét szeretjük meg, és látjuk szépnek bárhogy is néz ki valójában.

Miután kiderül hogy mi van a háttérben, megkezdődik a forradalom. Az emberek lázadni akarnak. 

Kicsit mátrix feeling. De attól még jó.

Ez egy trilógia első kötete. Jön ez után még a Szépek, meg a Különlegesek.

A borítóért nem vagyok oda...