hétfő, május 30, 2011

Milan Kundera: Búcsúkeringő

Ez egy lightosabb Kundara volt valóban :) Bár volt ebben is minden jó, elgondolkodtató. És rájöttem, hogy milyen hazudósak az emberek... hogy lehet már valami tévhitben meghagyni úgy egy embert, hogy tudod, hogy igazándiból rosszat okozol vele, és valószínűleg tönkreteszed vele az életét?! Meg hogy milyen hihetetlenek a nők. Jó tudom, előbb szeretünk bele valakibe, aztán ismerjük meg igazán. De hogy képesek már nők egy egy éjszakás kaland után futni... miért nem tudják kicsit ésszel kezelni, ha már egyszer előtte nem kezelték ésszel ;) Meg mondjuk oké, beleszeret valaki egy pasiba. Együtt töltenek egy éjszakát. Aztán kiderül, hogy terhes, és szól a pasinak. Aki egyébként nős. Mi az eget vár mégis tőle?! 1 éjszaka után úgy gondolja egy nő, hogy ott fogják érte hagyni az előző x évet? Talán inkább előbb el kéne gondolkodni, hogy mi oka volt a pasinak félrelépni. Valószínűleg semmi olyan, amiért tényleg válni akarnak... különben már elvált volna. 
Aztán az ilyen hitetlen majmok, meg akit egy jó gondolat is ellentétes irányba taszít, mármint hogy mit gondoljon a másikról. De nem ám, hogy esetleg azt is megbeszélné vele... nem az emberek nem beszélgetnek. Gondolnak valamit a másikról. Aztán megnyugtatják magukat és kész.
Tudom mit nem szeretek Kunderában. Hogy csomót tud lovagolni a ronda nőkön. Marhára örülök, hogy ez a sorsa a nőknek, hogy ha csúnyák akkor kész le vannak írva. Akkor csak szánalomból szeretkezik velük valaki, vagy jófejségből, vagy nagylelkűségből, vagy sehogy. Azért nehogy már ez így legyen. Bezzeg a tökéletes szépségtől meg elalélás van... csak szólok, hogy minden virág elhervad!
A kék fény meg érdekelne. Tényleg szent volt? Azt hiszem igen :) Vannak ilyen emberek közöttünk.
Jó volt, jó volt. Majd olvasok még tőle, szeretem a gondolatait.

kedd, május 24, 2011

Loredana Frescura, Marco Tomatis: A világ a te szemeddel

Gondolom ez a könyv is sokaknak nem jön be. Mert egyszerű és kiszámítható. Nincs benne sem váratlan, sem semmi extra. Mégis, engem megfogott. Pont a zavarosságával, a csapongásával. Ha azt akarnám leírni milyen szerelmesnek lenni, szenvedni, hogy azt hiszed nem szeret a másik, vagy hogy hagyni a csudába az egészet, mert feladod, na szerintem az pont ilyen. Pont így gondolkodik az ember, pont így száguldanak a gondolatai, csinálja a hülyeségeket, nem bír koncentrálni, vagy nem bír enni, vagy állandóan eszik. Amikor szerelemes voltam, úgy éreztem, hogy mindig a legrosszabbkor... tuti volt valami éppen aktuális fontos, amire koncentrálni kellett volna, amit csinálni kellett volna, mégsem ment az embernek. Mert semmi másra nem tudott koncentrálni. Nem csak az első fele tud fájdalmas lenni, de az még inkább, mikor valamiféle bizonytalanságba taszítódik az ember. Szerintem nagyon jól átadta ezeket az érzéseket ez a könyv. Meg hát megint az lett az érzésem, hogy beszélni, beszélni kell a dolgokról. Lehet ciki, de szerintem megéri vállalni elmondani amit gondol az ember, vagy meghallgatni a másikat. Most mindegy, hogy utána mi lesz, de a bizonytalan vergődés, és találgatás az rémes. Semmiben sem szeretem :) 
Nagyon izgultam, hogy rossz vége lesz a könyvnek... 
Tetszett, hogy mind a lány, mind a srác szemszögéből meg volt írva. 
Nekem az is tetszett, hogy csinálják a hülyeségeket. Mert igenis csinálja az ember a hülyeségeket. Szerintem. Nem tudatosan, nem azért mert nem szereti a másikat, csak egyszerűen balul sül el valami. De úgy örülök, mikor vannak akiknek sikerül ezeket letisztázni :)
Angelo, és Constanza, szerettem őket :)

Borítóért nem vagyok oda. Mintha valahogy semmi nem passzolna rajta semmihez :) A sokféle betűtípus, a kép... béna.

szombat, május 14, 2011

Iván Kati: szerelem@szerelem.hu

Aranyos kis sztori volt ez. Jól megírva, változatosan :) 
A történet ott kezdődik, hogy Csaba és Zsófi együtt vannak, Csaba viszont valamiért regisztrál egy társkereső oldalra, és ismerkedik csajokkal. De egy alkalommal lebukik. Zsófi otthagyja... keresné, keresné, szereti, szereti, de azért sem hívja... jól is teszi. Miért tenné? Hiszen a pasi viselkedett úgy, ahogy tennie kéne valamit a kapcsolatért, ha tényleg akarja. De Csaba nem akarja. Vállat von, és tovább társkeresőzik.
Szerintem nagyon jól meg vannak írva a társkeresős beszélgetések, levelek, pont ilyennek képzelem el. És azt is, hogy milyen szánalmasan szarul sikerülnek. Elképzelem, hogy tényleg órákat beleölnek egymás fűzésébe, úgy hogy egy képet látnak a másikról, ami vagy valóság, vagy nem. Beszélgetnek, ami mindig más szerintem, mint a valós. És aztán ott vannak a találkák. Amin valami tuti nem jó. Valami élőben mégsem stimmel. És egyre fárasztóbb, és egyre unalmasabb a keresés. Jó lehet, hogy ez a való életben is előfordul. Hogy ott is frusztráló a nem találás. De legalább szerintem annyi felesleges kör nincs, csak legyen kivel ismerkedni... Ah, mindegy, ki tudja. Csak valahogy olyan béna dolognak tűnik ez a netes vergődés...

Na de jó kis könyv volt, nem tudom igazán miért, de olvastatta magát. Hihetőek voltak a chatek, a kezdő levelek, ahogy a pasi válogat, ahogy a csaj válogat... a barátnős beszélgetések, levelezések. Egy nap alatt elolvastam. De ma kellett kis kikapcsolódás, figyelemelterelés. Nagyjából sikeres volt :)

A borító nem rossz, passzol a sztorihoz, de azért nem egy nagy kedvenc. Túl mai :-D

péntek, május 13, 2011

Robin Maxwell: Ó, Júlia!


Rómeó és Júlia, máshogy de mégis ugyanaz. Hihetetlen, hogy képes vagyok sírni ezen a könyvön. Hogy tudom, hogy mi fog történni, a szavak mégis elérik a kívánt hatást. Teljesen bele tudtam élni magam a szerelmükbe, az érzelmeikbe. A bánatukba. A fájdalomba, hogy miért nem lehettek mégsem rendesen egymáséi. Miért kellett titkolniuk, miért nem vállalhatták szerelmüket nyíltan. A kétségeik, az elbizonytalanodásaik egymásban. Mennyire emberi.
Szerettem Júliát, mert csodálatos egy nő volt. Szerettem Rómeót, mert csodálatos egy férfi volt. Szerettem a sok verset a prózában :)
Fantasztikasan jó volt ez a könyv. Lassan, óvatosan olvasgattam, nem sokat egyszerre, nehogy túl hamar vége legyen. Nem csak egy Alkonyat arathat, Rómeó és Júlia története szintén legyőzhetetlen.

Nem vagyok egy nagy idézgető könyvekből, de ebben sok-sokat találtam, amit szeretek. Hát itt van néhány.

"Egyszerűen megőrjített a vágyakozás iránta, amióta csak találkoztunk. Azóta legfeljebb görcsös álom jön szememre, és akkor is róla álmodom. Rímekben álmodom. a szavak szavakba folynak, . egész szó-patakok és folyók, és minden a szerelem körül forog. Amikor felébredek emlékezni próbálok a versekre, de már nincsenek sehol, eltűntek. Nekem pedig nem marad más, mint kezének, hangjának és ajkának emléke. Emlékszem minden egyes szóra, amely a kertben elhangzott. Minden szótagra. És amikor nem az emlékekben vagyok elmerülve, a Fátum ellen dühöngök, amiért elém helyezte a tökéletes férfit, az ideális szeretőt - és erre ő apám legnagyobb ellensége!
...
- De - egyre izgatottabb lettem - én vágyom Rómeóra. Az ágyamban akarom tudni!"


"- Az őrültséget választom - mondtam ki hangosan, remélve, hogy a Szerelemisten meghallja. - Az őrültséget választom."

"Ledöntötte a szívemhez vezető kaput szavakkal, holdfénnyel és fügékkel. "Hiszek az érzékekben" - mondta. És minden este ott feküdtem tehetetlenül, forgolódtam az ágyamban és vágyakoztam, vágyakoztam az érintése után, és én is hittem bennük."

"Megijedtem, amikor Rómeó megfogta a kezemet az asztal alatt. Közben Marcóval beszélgetett a calcio meccsről, amelyre szeretett volna ellátogatni. Riadtan tapasztaltam, hogy kezem sikamlós az olivaolajtól. Az ujjaimat egyenként végigmasszírozta, mind csúszós és meleg, majd tenyerét végigcsúsztatta a tenyeremen, ám közben egy szót sem hagyott ki, és kedélyesen nevetett Marcóval, ahogyan a férfiak szoktak, építgetve a baráti köteléket kettejük között. Erő és elszántság, gondoltam. Ő éppen az enyémet tette próbára."

"Az életben egyszer - kezdtem - egy férfi annak látott, ami vagyok, fenntartás nélkül szeretett úgy, ahogy vagyok."

"Micsoda, hogy az emlékezetemben létezzek egész hátralévő életemben? Az nem élet Lukrécia."

Valóban, emlékek, vajon elég az, meddig elég?
Mindenkinek szeretettel ajánlom!