Nagyon régen olvastam Kunderát. Meg hozzá hasonlókat. Pedig régen leginkább ilyen típusú könyveket olvastam. Ideje volt visszatérni kicsit hozzá. Az apropó persze érdekes ;) ha mást nem egy jó könyvet nyertem vele.
Nem tudom más hogy van vele, de attól még hogy egy könyvben utálom egy szereplőt, vagy sajnálom, vagy valami negatív, attól még lehet egy nagyon nagyon jó könyv. Kundera hihetetlen módon formálja a történetet. Semmi felismerhető sablon nincs benne. Alakul, és a végén egésszé áll össze.
A költőről, költőkről, az anyjáról, anyákról, az életükről szól ez a könyv. Sok vonás biztos ismerősen hat, velünk is történt hasonló, még ha épp én nő vagyok, és normális anyukám van. De nagyon rémisztő, hogy mi és hogyan formálja az életünket. Hogy a dolgok mennyire kihatással vannak az életünkre. Hogy egy ember szorongásai, frusztrációi hogyan hatnak egy másik emberre. Hogyan ártanak neki is. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy igenis fontos, hogy az embert egy anya is és egy apa is nevelje. És valahogy együtt. És valahogy tudatosabban, nem hagyni az indulatainktól függően irányítani egy gyerek életét. Hogy utáltam a nőt. És egy úttal azt amivé tett valakit. Micsoda ember lett belőle! Rémes.
Azért fájó az is, ahogy képes arról beszélni valaki, hogy egy másik ember csúnya. Lehet, hogy azért fáj ez nekem, mert nem szeretem én sem ha csúnyának látnak. Én nem tudom, hogy csúnyának látok-e bárkit is. Nem külső alapján látok csúnyának valakit. Maximum azért amilyen ember.
Sok mindent lehetne még erről a könyvről írni. Nagyon jól van megírva. Erről még beszélgetnem kell úgyis. Nem írhatok ide mindent.
A borító nem nagy szám, de hát jó régi kiadás. Mindegyik Kundera könyv szinte ilyen. Ma biztos szebb borítót csinálnának neki.
