És kivégeztem! :))) Nehéz volt ezt az utolsó könyvet olvasni, mert tudtam, hogy a végéhez közeledek. Tudtam, hogy kell lezárás majd bizonyos részekre.
Judy a könyv egy részén kimondottan unszimpatikus lett, miután sikerült rossz helyre elugraniuk. Nem értettem meg igazán, hogy hogy nem izgatja a hazatérés, hogy nem érdekli, hogy igenis vannak hátra élő rokonai. Meg hogy egyáltalán hogy fordíthat hátat annyira az életének, még akkor is ha ott háború van, és ki tudja, hogy mi lesz a jövő. Pedig nagyon megviselt engem is ami vele történt, talán ez volt a legborzalmasabb az egész négy kötetben, amin a legjobban bőgtem. Annyira hatásos volt, ahogy le volt írva, ahogy az egyik pillanatban még küzd dolgokért, és a következő oldalakon ugrás, és már 5 hónap eltelt,és döbbenünk meg, hogy mi változott. Nagyon jól voltak forgatva a szavak, érzések. Mégsem tudtam megérten, hogy hova lett Judy, akit szeretek, aki hisz a családban, a hova tartozásban. Akinek a Kaven lett az élete. Persze végül a sejtett irányba alakul az életük.
Yaan pedig végül csak megteszi ami a "kötelessége", hirtelen, és eredményesen. Az ő alakját nagyon szerettem, ahogy folyamatosan lassan ért meg, de éreztem, hogy végülis jó irányba tart, még akkor is, ha netán bizonyos szempontból nem volt minden jó, amit csinált. De lehet, hogy pont őneki kellett ott lennie, hogy végül jó legyen az összkép. A végén is úgy éreztem, hogy nem, nem választhatja azt amit választ, és mintha én tudnám, hogy az nem jó neki, csak nem tudom meggyőzni, mert nem engedi magát meggyőzni. Úgyhogy boldog voltam, hogy valami mégis kizökkentette. Mert végülis jó srác, okos, becsületes, hűséges, kötelességtudó.
Giin meg megmaradt továbbra is a kedvencem bár nem tudom neki mennyire boldog a vége. Az ész mellé akaratlanul megkapja a hitet híd formájában :) Bár nem is teljesen hitet, mert hite van, egy másfajtát, de majd aki olvassa megtudja. Jó ember, nagyon jó ember.
Grom nagy kedvencem lett, annak ellenére, hogy Raana Raas jól kavarta az érzéseket, hogy hol szeressük, hol ne. De bíztam a megérzéseimben :)
A könyv pedig nagyon jó minden szempontból. Valahogy úgy érzem nem fog ez egyhamar elévülni. Mindig is lesz rasszizmus, valakit mindig kipécéznek, akit el akarnak paterolni a világból. Mindig sokfélék lesznek az emberek. Hiába tűnik ideálisnak és tökéletesnek Nies, és jó is lenne olyan világban élni, de ez úgyis olyan ami nem lehet. Jó lenne tudni azért, hogy Raana Raast végül mi vette rá, hogy megírja a történetet, hiszen mintha nem is tartozna ebbe bele, mintha nem is az ő világa lenne, akkor meg miért írja meg. Szerettem a Kaven gondolatait, hogy első a család. Annyira jó lenne ha manapság is így lenne. Jó dolog ám együtt élni, sokan hogy legyen mindig kire számítani, kiért dolgozni, kinek örülni, kiért szomorkodni. Együtt élni de mégsem. Ahogy a kaveniek tették. Szerettem a Bokrát, az imákat, a saját nyelvüket. Hogy a gyász jele a fehér, hogy kis követ raknak valaki sírjára ha meglátogatják, hogy komolyan emlékeznek a születésről, esküvőről, halálról. Hogy vannak hagyományok. Az általában szerelem nélküli házasodást nehéz volt szokni, de sok igazság van benne mégis, még akkor is ha nem vagyok benne biztos, hogy mindenkivel működne. Hogy tényleg csak össze kell csiszolódni.
Ki fogom olvasni még egyszer ezt a sorozatot, ezúttal majd lassabban, nem kapkodva annyira mint most. Remélem fognak egyszer ebből filmet csinálni.
Az utolsó borító pedig zöld :) Még mindig jó :)
