Ally Condie: Matched - Egymáshoz rendelve

Megint egy fiatalokról szóló könyv. De ezúttal műfaját tekintve disztópia. Bár kérdés, amit ez a könyv ábrázol mennyire is negatív jövőkép :) Persze az, hiszen szépen a könyvet olvasva rájövünk, hogy bár tökéletesnek tűnik ez a Társadalom, de mégsem az. Kezdődik a könyv azzal, hogy Cassia a Párosító Bankettjére készül, ahol megtudja, hogy kit rendelnek mellé, ki a tökéletes párja. Ebben a Társadalomban ugyanis párosítják az embereket, megszabják kihez mehetnek hozzá, meddig születhet gyerekük, hány, mikor halnak meg. Szabályos rendezett, már már tökéletes, de természetesen nem az. Egyrészt mert nem mindenki így él... és innen már egyenes az út ahhoz, hogy ne legyen mindenki tökéletes behódoló. Másrészt nem élet az élet, ha mindent megszabnak neked. Bár kiszámítható, de mégis jó az? Lehet hogy igen, de biztos vannak esetek, mikor nem az. És igen, akikről nem hisszük, hogy lázadhatnak, még azok is megteszik időnként. Mindenkiben benne van egy kicsit. Cassiát természetesen a szerelem befolyásolja. Hozzárendelik párját, azonban lehet hogy van egy tökéletesebb párja?! Nehéz dilemma ez egyébként, megfelelni a szabályoknak, elvárásoknak, vagy hallgass a szívedre. Talán azért tetszett ennyire a könyv, mert ha nem is ilyen vívódáson, de valami hasonlón átmentem mostanában. Vannak bizonyos elvárt dolgok, amit vannak akik elvárnak tőlem, de ugyanakkor ez nem a boldogság útját jelenti. Bár a boldogsághoz vezető út lehet hogy rögösebb, és erre Cassia is rájön végül, mégis az emberek, akik elég bátrak, ezt az irányt választják. 

Szerettem Cassia-t, mert nagyon jó gondolatai vannak, a könyvben nagyon jól felépül szerintem a karaktere, ahogy alakul, ahogy érik, ahogy teljesedik. Szerettem Xandert is, egyben jó és rossz srác is :) De mégis inkább jó, és ő is képes sok mindenre azokért, akiket szeret. Kyt pláne szerettem. A versek, az írás, a rajzai. Jó ezek mániáim úgy egyébként is :)

A kitalált, felépített, elképzelt Társadalom is érdekes. Miért ne alakulhatna így az ember jövője. Miért ne találhatnák fel a rák ellenszerét, cserébe csak szabályok szerint kéne élni. Vajon ezt szeretnénk?

A borító nagyon bejön. Talán még olvasta is a tervezője a könyvet :-D A zöld ruha miatt gondolom :)

És gondolom majd valamikor jönni fog a folytatása is a könyvnek, hisz ez is egy trilógia első darabja. A következő rész majd a Crossed lesz.

Cassandra Clare: Csontváros

Ezt a könyvet elég nehezen olvastam végig. Pedig nem rossz. Csak valahogy kicsit már sok nekem mostanában a tini vámpíros, vérfarkasos, árnyvadászos, mindenféle könyvekből. Valahogy az elején nem ragadott meg annyira, nehezen bírtam követni, hogy egyáltalán mikről van szó. Mármint nem a történet, csak ahogy az árnyvadász világ felépül, a jellemzőit, jellegzetességeit. Pedig voltak benne jó poénok, meg olvastatta volna úgy magát, de mégis valahogy nem haladtam. 

Claryt szerettem nagyon. Jace-t is. Meg igazándiból a többi fiatalt is. Tanultam is belőle... pl azon filóztam tényleg sokat, hogy ha tudod hogy valaki szeret téged, akkor meddig "használhatod" ki, mármint hogy ha te nem vagy viszont szerelmes, akkor hol a határ, ameddig segítséget kérsz tőle, amíg ő nem érzi úgy hogy nem fair valami. 

Persze vannak rá példák, amikor kezelni tudják emberek, főleg ha idősebbek, és vannak fiatalok, akik meg ki tudja. Mivel fura helyzetben vagyok én is... nehéz ezt értelmesen látnom.

A történet végére persze kiderül valami, aminek én kicsit sem örültem, hisz hol van itt akkor a romantika a történetben. De legalább nem a szokványos mederben zajlik a sztori. És még érdekel is a folytatás, valamiért felcsigázott a vége, magam sem tudom teljesen miért.

Na de miről is szól ez a könyv? Hát az árnyvadászokról, akik küzdenek a démonok ellen. És egy lányról, aki elfedte, vagy elfeledtették vele, hogy kicsoda és micsoda is. És ez a lány, Clary belecsöppen egyszer csak ebbe a világba. Ahol barátokat, ellenségeket talál. Ahol elkezdi megérteni, hogy mi hova tartozik, és micsoda. Neki jobban ment, mint nekem ;) :-D Hős ám, de mázlista is rendszeresen. 

Nem tudom igazán megmagyarázni, de kicsit Harry Potteres érzésem volt a történettel kapcsolatban.

Kíváncsi vagyok mi sül ki majd ebből a sorozatból.

Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

Novellák. Egy türkizre kötött könyvben. Egy postaláda, egy postás táskája, reklámok. Nincs jelentősége.

Imádom Gavaldát. Még a kis rövid novelláit is.

Megdöbbentett az anya, aki végigcsinál úgy egy esküvőt, mintha nem előtte vesztette volna el, ami a legnagyobb boldogsága volt.

Egy férfi, aki tudtán kívül egy apró tévedéssel, micsoda szerencsétlenséget okoz.

Egy első látásra vonzalom, egy igen az ismeretlenre.

Egy örök szerelem, melyet ha akar sem tud megakadályozni az ember, bármily élet csodái is sorakoznak melletted.

Egy én megmondtam történet.

Egy melltartós szerelem.

Barom állatok.

Néha a lányoknak pont az kell, akire a legkevésbé gondolunk, és a legváratlanabb pillanatokban adják oda magukat.

Egy zenész, egy váratlan szerelem, egy kéz, sok fotó.

Buli, pasik, szerelmek, város, értem jönnél?

Nők, szerelmek, gyerekek, adatnak, meg nem adatnak.

Szerettem mindent. Talán a negyedik a legfájóbb. Nekem.

Anna Gavalda. Messze a kedvenc írom azt hiszem.

Todd Burpo, Lynn Vincent: Igazából mennyország

Nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, szeretem az ilyen témájú könyveket. A hab a tortán, hogy a szerző, az apuka, egy lelkész. Ahogy szeretem Mitch Albom könyveit, úgy ez is pont nekem való volt.

Egyszerű, rövid, velős, tömör. Tényleg nem hosszú, majdnem egy este alatt kiolvastam. Csak fáradt voltam és korán aludni mentem. 

A történetet Todd az apa meséli el, Coltonról a kisfiáról, aki egy komoly betegség és műtét kapcsán majdnem meghal. Colton jár a mennyországban, és később lassan fokozatosan mesél arról mit látott ott, kivel találkozott, milyen volt, félt, vagy nem félt. 

Azt hiszem egy különleges lehetőség adódott ennek a családnak, és szerintem nagyon jól éltek a lehetőséggel. Nagyon ügyesen kérdezgették a kisfiút, nagyon jól körbejárták a dolgokat. Ugyanakkor irigyeltem ezt a kis családot, hogy milyen jó lehet egy ilyen lelkészcsaládban felnőni. Mennyi minden pluszt kap az ember ebből. Mennyi jó dologban lehet része az embernek, milyen sok dolog mennyire természetes lesz neki.

Pontosan azt kaptam a könyvtől amit vártam. 

Egy részén pedig nagyon sírtam. Mikor Colton arról beszél, hogy találkozott a meg nem született nővérével. A szülők kérdezték, hogy hogy hívták a kislányt, mire Colton azt mondta, hogy nem volt neve, mert nem adtak neki a szülők. És pont úgy reagáltam a dologra, ahogy Colton édesanyja. Vannak akik már várnak minket odafent. Amitől sírhatnékom lett. Nekem is van két gyerekem odafent, akiknek nem adtam nevet, mert meg sem születtek. Nem is tudom, hogy kisfiúk vagy kislányok lettek volna. De jó érzés, hogy várnak rám/ránk. 

A könyvben említésre kerül egy másik kisgyerek, Akiane Kramarik, aki egy iszonyú tehetséges festő, már nagyon korán megdöbbentően tökéletes képeket festett. És ami a közös benne és Coltonban, hogy pontosan ugyanazt tapasztalták és látták. Szeretnék ennek a lánynak a képeiből egyszer egyet-kettőt. Nyolc évesen festett meg Jézust. A galéria itt található, nagy kedvencem innen a Wonder, Battle, Faithfulness, Water Lily... és még sokan mások. Szívesen meghímezném valamelyiket!

Coltonéknak weboldala is van, bár a könyvön kívül nem sokat találtam ott. De a könyvvel így is nagyon sokat kaptam, hiszen pontosan az történt, amit az előszavakban is írtak, hogy aki hisz, azt ez a könyv nagyon fel tudja lelkesíteni. Velem ez történt :)

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - A kezdet

Tudom tudom, nem vagyok 14 éves. De mégis. Ez a könyv nagyon nagyon tetszett nekem. Egy 14 éves gimis lány naplója. Reni most kezdi a gimnáziumi éveit, a Szent Johanna gimiben. Ez egy francia szakos gimnázium. Az osztály kis létszámú, így könnyen megismerhetjük és megkedvelhetjük a lányokat, srácokat. Már akit persze :) 

Ebben a gimiben minden van, amitől a tanulás mellett legalább kicsit jól érezhetik magukat a diákok. Nem tudom van-e ennyire tökéletes gimnázium, de jó érzés arra gondolni hogy akár lehetne. Azért is közel áll hozzám ez az egész történet a gimi első félévééről, mert én meg angol kéttannyelvű gimibe jártam. Kicsit hasonlít az én sulim erre az egész történetre. Nekünk is rengeteg programunk volt, bár közel sem ennyi. De nekünk is voltak mindenféle hagyományőrző programok, amik évről évre megvoltak. 

Jók voltak azok a gimis évek, még ha akkor nem is feltétlen gondoltam. 

Renivel rengeteg dolog történik az évben, barátokat szerez, beilleszkedik egy közösségbe. Van amiben igazán jó, van amiben nagyon nem. Virág lesz a barátnője, akivel tényleg igazi barátnők, akik a semmiről is órákig tudnak beszélgetni. Milyen ismerős :) 

Én nagyon bírtam a srácok többségét is, már akik igazán szerepeltek a történetben. Arnold a kedvencem, de én Dave-et is baromira bírtam benne, meg Ricsit. De ott van Cortez, Zsolti és a többiek. Mind szerethető figura. De én asszem Arnoldba lennék szerelmes :)

Kingát utálom benne, de persze gondolom ő ezért van :) Nem tudom egyébként létezik-e egy ilyen típusú 14 éves lány... 

Reni szülei is nagyon jófejek, bírom a szövegeiket, meg ahogy Reni kifigurázza őket, hogy hogy akarják érteni és irányítani egy kamasz életét :) 

Tetszik, hogy rengeteg könyv van megemlítve a könyvön belül, hiszen Reni kedvenc tárgya az irodalom, és imád olvasni. Azt is szeretem, hogy Virág meg tehetséges rajzos. Egyszer régen én is rajzoltam :) Azt is bírom, hogy rengeteg a zene beletéve, a sulirádión leadott számokkal tele van a könyv, és vicces mikor felismerek egyet egyet, vagy rákeresek youtube-on, és tényleg van olyan szám, bár sosem hallottam korábban. 

A humora a könyvnek szintén nagyon állat. Egyszerűen fel-fel röhögtem olvasás közben. Aranyosak ezek a gimisek. Jó lenne megszerezni a következő részeket... a második még megvan, de egy ideig nem veszek könyvet, csökkenteni akarom a várólistámat... mármint amik a kisszobában várnak olvasásra :)

S. J. Watson: Mielőtt elalszom

Erről a könyvről jól elfelejtettem írni. Pedig egészen régen ki olvastam már. Na jó, annyira nem, de azért régen. Magával sodró könyv volt. Vannak ilyen témát feszegető filmek, könyvek is biztosan. Nekem csak a Memento jutott eszembe, ami annak idején, mikor láttam nagyon tetszett.

A főszereplőnek itt is nincs rövidtávú memóriája. Christine-nek viszont ennél is nehezebb. A napjai úgy telnek, hogy minden reggel felébred, és valahány évesnek ébred fel. Általában olyan 23-25 évesnek gondolja magát. Nem tudja hol van, ki ő, hisz a tükörbe nézve egy 47 éves nő tekint vissza rá. Rengeteg dologra nem emlékszik, és minden reggel újra kell felfedeznie dolgokat. Mikor többet, mikor kevesebbet tud felidézni. Christine a férjével Bennel él.

Egy orvos keveredik valahogy az életébe, aki megpróbál neki segíteni. Valamiért megkéri Christine-t, hogy a férjének ne beszéljen a dologról. Christine elkezd küzdeni az új módszer segítségével az emlékeiért. 

A könyv nekem nagyon tetszett. Egyrészt izgalmas volt, alig vártam, hogy hogy alakul Christine élete. Másrészt nagyon visszaadta, hogy mennyire borzalmas lehet így élni, hogy naponta újra kezded az életed, hogy nincs jövőd, nincs múltad. És vajon meg lehet-e ezt a memória problémát javítani. Drukkol az ember, de nem túl biztató. 

Nagyon jól meg volt írva, és amellett hogy érdekes a téma, kiderül, hogy ez inkább egy krimi, mintsem csak egy sima betegség története. Engem egy mondat az elejétől megragadott, ami miatt nem tudtam elhinni bizonyos dolgokat, és végig kerestem a választ rá, de nehezen érkezett meg. De nem véletlen éreztem, hogy ki kell tartanom mellette. 

A borító is tetszik! 

Szerettem Christine-t, és nagyon megértettem az érzéseit, gondolatait, viszonyulását dolgokhoz.

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Azt hiszem ez a könyv is bekerül az örök kedvenceim közé, amit bármikor újra tudnék olvasni. Nem amiatt, hogy fordulatos, vagy ötletes. Hanem, mert olyan, mint az élet. Komolyan ez a könyv olyan, amit mindenkinek el kéne olvasni. 

A könyv egy 16 éves srác szemén keresztól mutatja a világot. Egyben rendkívül humoros, a meglátásaival, a 16 éves máshogy gondolkodásaival, másfelől pedig nagyon komoly, felnőttes. 

A sor rossz ellenére Leo élete csodálatos, a fejlődés, amin keresztülmegy nagyon jó érzéssel tölti el az embert. 16 évesen nem könnyű, az ember mindenféle válságon megy át, ingadozik, hol így, hol úgy érez. Mégis Leonak minden megnyilvánulása teljesen érthető, és logikus volt. Az egyfelől lázadó fiú, mind tanárai, mind szülei ellen, egyszer csak megérti őket, közel kerül hozzájuk, és rájön, hogy talán mégsem olyan jó az örök lázadás, hiszen ha megtalálod az álmodat, és követed, akkor még ha nem is könnyű, de boldog lesz az életed. Rájön, hogy fontosak az emberek, nélkülük semmik vagyunk. Meg szeretet nélkül is.

Minden szereplőt szerettem azt hiszem. Leo különleges, imádtam a színmániáját, hogy mindent színekkel jellemez. Hogy utálja a fehéret, ami a csönd, a halál, a félelem. De a végére tán ezzel is megbarátkozik. Szerettem ahogy szerette Beatricét, és Sivie-t. 

Beatrice-t is szerettem. Finom, törékeny, nagyon értékes lány volt. Tudtam, hogy mi vár rá, és legjobban az ragadott meg, hogy naplót írt. Hogy kinek írta a naplóját. Nem akarom lelőni a lényeget, de csodálatosak voltak a gondolatai, a gondolatainak fejlődése. A megnyugvás és félelem keveréke. 

És tetszett az is, ahogy a szerelmet megfogalmazta.

"Olyan volt, mint egy otthon, ahová bármikor hazatérhetek. Mint amikor búvárkodik az ember. Odalent minden állandó és mozdulatlan. Teljes a csönd. És a béke. Közben lehet, hogy a felszínen, amikor fölbukkansz, viharos a tenger."

Szerettem Silvie-t, aki egyetlen buta lépéstől eltekintve olyan őszinte, és jó volt. Szeretem az őszinte embereket. 

Az édesapát, aki valami csodálatos oknál fogva, a lehető legjobbkor a legjobb szavakat mondta. Pedig milyen nehéz ez. Sosem tudhatjuk kiben, mikor és hol, milyen hatást váltanak ki a szavaink. De nagyon jó, mikor fontos szavak nem maradnak bennünk félelmünkben. Szeretem én is kimondani a fontos szavakat.

Az édesanyát. Aki néha büntet, de a nehéz kérdésekre van válasza. Elgondolkodtató válasza. Bárcsak ilyen lehetnék én is.

A borító csodálatos. 

Mindenkinek melegen ajánlom ezt a könyvet.

Scott Westerfeld: Csúfok

Megint egy ifjúsági regény, de nekem mégis nagyon bejött. Nem olyan bonyolult a történet, de megint egy érdekes felvetés, mivé alakulhat a jövő. Ebben a jövőben az embereket 16 évesen megműtik, hogy Szépek legyenek. Csodálatos, gyönyörűek. Tökéletesek. Szinte minden 16 éves erre vágyik, és undorkodva gondol a kinézetére, amitől meg akar szabadulni. A szavak amiket használnak, mind olyan, hogy tényleg olyan érzése van az embernek, hogy rossz olyannak lenni, amilyennek születtél. De a szépek nem csak szépek, gondolkodásuk is egyen. 

Tally a főszereplő is nagyon szeretne már szép lenni, de addig is csínyt csínyre halmoz. Azonban Tally barátnője, Shay nem akar szép lenni, meg akar szökni, egy állítólag létező világba, csatlakozni a füstösököz, akik csúfak maradtak. Ám mikor eljön Tally születésnapja mégsem kerül sor a műtétre. Feltételhez kötik Tally műtétjét. Így vág neki Tally az ismeretlennek, hogy eljusson Füstösbe és megszerezze a kért információt. De természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy kellene. Tally megismeri az új világot, és egyre nagyobb bűntudat gyötri. Megteszi-e vajon, amit ígért, vagy sem?! 

Az ötlet tök jó szerintem, hiszen hányszor merül fel bennünk, hogy szebbek akarunk lenni, nem akarunk öregedni. Miért ne találna ki erre valamit az emberiség, hogy mindenki egyforma legyen, mindenki egyformán boldog legyen. De vajon lehetséges ilyen? Az segítene az embereken ha egyformák lennének? És persze van itt más is a háttérben, ahogy lenni szokott az ilyen sztorikban. Akad aztán itt szerelem is, amiből kiderül, hogy nem attól szép valaki, hogy Szép. Nem azt látjuk meg elsősorban a másikban, hogy hogy néz ki. A személyét szeretjük meg, és látjuk szépnek bárhogy is néz ki valójában.

Miután kiderül hogy mi van a háttérben, megkezdődik a forradalom. Az emberek lázadni akarnak. 

Kicsit mátrix feeling. De attól még jó.

Ez egy trilógia első kötete. Jön ez után még a Szépek, meg a Különlegesek.

A borítóért nem vagyok oda...

Abby Lee: Hol jár az eszem?

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Elizabeth Chandler: Akit egy angyal megcsókolt - Angyali szerelem 1.

Egy újabb sorozat első része. Nem sokat vártam tőle, mert annyira nem tudtam, hogy miről szól, éppen ezért kimondottan tetszett. Ivy és Tristan szerelméről szól az első rész. Nehezen indul a kapcsolatuk, majdnem nem is lesz belőle semmi, hogy aztán oly hamar véget is érjen. Tristan meghal, és angyal lesz belőle. Ivy korábban rendületlen hitt az angyalokban, ám Tristan halálával minden kiveszik belőle az angyalok iránt. Pedig Tristannak pont most kellene hogy higgyen bennük. Tristan szeretne üzenni Ivynak, hogy szereti még mindig, de közben meg meg kéne találnia a küldetését is. Nem egyszerű a földön túli élet sem, van mit tanulni, van mit megismerni. 

Ivy elkeseredett szomorúságát teljesen megértem. Tristan tehetetlenségét is. Olyan nehéz amikor vágyik az ember valakire, és elérhetetlen lesz számára. 

Szeretem az angyalos sztorikat, úgyhogy ez is tetszik. Kíváncsi vagyok hogy alakul. Mit hoz ki belőle az írónő. Meg szeretem a szép szerelmi történeteket. Az ember elhiszi tőlük, hogy létezik. Mondjuk ebből nem tudom hogy lesz happy end-es történet, de remélem valami jó jön ki a végén :) Remélem Ivy boldog lesz valaki mással, és pont olyan boldog, ha nem boldogabb, mint Tristannal, ha már így alakult. Ennek drukkolok. A mindent elsöprő szerelemnek ;)

A borító meg nagyon tetszik. Rózsa angyalszárnnyal...

Christine Nöstlinger: Szép kis család

Ez most nem szokványos, mert nagyon nem az én korosztályomnak való, de ez egy ifjúsági irodalom. 10 éves kor felett ajánlják :) Ott vagyok, nem? ;) Ez a nő rengeteg könyvet írt, és nagyon jó. Szerintem. Nagyon jó olvasni a gyerekek szemszögét is. Hogy mennyivel másabb dolgok foglalkoztatják őket, mint a felnőtteket. 

Van itt egy család, három gyerekkel. És apuka meglép a barátnőjéhez, és elválnak. A gyerekek az első percektől kezdve látnak dolgokat, észrevesznek dolgokat, mert nem hülyék. És milyen jól alkalmazkodnak annak ellenére, hogy ők is meg vannak bántva időnként, hogy nem figyelnek rájuk, hogy felforgatják az életüket. De mégis tudnak pozitívan hozzáállni mindenhez. Megszeretik az új barátnőt, beilleszkednek, elfogadják az új feltételeket így vagy úgy. 

És a végére talán mindenki meg is találja a helyét, és talán mégiscsak egy szép család lesz belőlük. Én ajánlom a gyerekeknek. Tanulságos. De talán még nekem is, mint felnőttnek.

A borító nem rossz. Szeretem az ilyen rajzos képeket. Karli a kedvencem, talán mert ő a lány a családban, és vicces ahogy szerelmes :)

Jodi Picoult: A nővérem húga

Ez a nő annyira tud írni, hogy hihetetlen. Tudom, teljesen ugyanolyan stílusra írja meg a történeteit. Mármint értem hogy formailag. Mindig x darab szereplő szemén át nézzük a történetet, hol egyik, hol másik ember viszi tovább az eseményeket. És én ezt nagyon szeretem benne. Szeretem, hogy mindenkinek a szemszögéből láthatjuk a helyzetet. Annyira jól kidolgozottak a karakterei mindig. Teljesen azonosulni tudok bármelyikükkel. Ez a szép ezekben a könyvekben. A másik szépsége abban rejlik, hogy a témái mindig nagyon durvák, nagyon fontosak, és nagyon nehezek. 

Sejtettem, hogy ez lesz, de bőgtem a végén, mint mindig a könyvein. És mégcsak nem is erre számítottam. Pedig általában tudni szoktam mi a vége. De most valahogy jobban magával ragadott a történet, minthogy ráértem volna találgatni mi lesz a vége. 

Talán sokaknak hiányzik Kate szemszöge. Akit csak ugye a többieken keresztül ismerhetünk meg. De szerintem ez így volt jó. Kate a beteg, a leukémiás lány. Aki 2 éves kora óta 14 éve küzd ezzel a betegséggel. Sok ilyen történet van, rettenetes lehet végigcsinálniuk ezt az egészet, a fájdalmakkal, a kórházzal, azzal, hogy nincs rendes élete. De mégis mennyivel érdekesebb volt a szülők, a testvérek, az ügyvédek szemszögéből figyelni mindezt.

Igazándiból mindenkit megértettem. Megértettem, hogy a szülők nem azért vállalták Annát, hogy örökké donorként éljen Kate mellett. Az első cél csak a köldökzsinórban lévő őssejtek miatt volt. A többi dolog csak adta magát, abban a küzdelemben, hogy nem tudtak Kateről lemondani. 

A sok konfliktus, minden ellenére, ezek a testéverek nagyon szerették egymást. Jesse, aki nehezen éli meg, hogy ő nem tud Kate-en segíteni, Anna aki nem csak testvére de egyben barátnője is Katenek. 

Két dolog viszont tanulságos volt, hogy mennyire ne akarjuk mások helyett dönteni, és nem biztos hogy azzal segítünk valakin, ha nem mondunk el neki valamit időben. Mert igenis meg kell adni mindenkinek a lehetőséget, hogy ő döntsön a sorsa felől, ne pedig feltételezzünk valamit hogy hogy döntene a másik, és aszerint cselekedni. Meg hogy valamit elhallgatni, mert azt hisszük azzal valakinek nagy fájdalmat okozunk. Nem biztos, hogy ezt helyes mindig eldöntenünk. Mert néha rosszabb ha hagyjuk, hogy valaki rossz következtetést vonjon le a történetekből.

Hát igen, én az örök megbeszélő típus vagyok, gondolom azért érzem így.

Nagyon jó ez a könyv, nagyon jól felépített, nagyon megértem az anyát, az apát, a testvéreket. És a legszebb szép Kate egyik mondata volt, ami arról szólt, hogy bármennyi időt is töltünk együtt ezen a világon, az érje meg, úgy tudjunk másokra gondolni, hogy egy percét se bánjuk, ez lenne a jó. Kate a sok rettenet ellenére is, úgy beszél a végén az anyjával, hogy mindezek ellenére minden megérte, és nagyon jó, hogy egymásnak voltak. 

A borító nekem nagyon bejön, tökéletesen szemlélteti Anna és Kate kapcsolatát, ami az egész könyv lényegét alkotja.

Meg kellene nézni a belőle készült filmet is,amit készítettek belőle.

Charlaine Harris: Holtak klubja - True Blood 3.

Igen, igen, ez egy nagyon jó vámpíros sorozat :) Csak régen elakadtam a második résznél. Pedig itt tornyosul a polcomon a 8. részig a sorozat Dóra jóvoltából... És szeretem ezt a sorozatot, csak mindig akadt valami más. Ezt a könyvet már ugye filmen is láttam de azért mindig kicsit más a film, mint a könyv. Régen láttam a filmet is, így igazán kikapcsolódás volt olvasni.

Egyszerűen a stílusa valahogy olyan könnyed, és mindig annyira olvastatja magát. Szombat este kezdtem, akkor talán ha a 30. oldalig jutottam, és ma munkából hazajövet kiolvastam végül. Pedig röpke 333 oldal :)

Ebben részben Bill eltűnik, állítólag üzleti ügyben, de közben valami régi nőjéhez lép meg. Eric segítséget kér Sookietól, hogy előkerítsék Billt. Sookie megismerkedik Alcide-dal a vérfarkassal, akivel együtt mennek Bill után. Sookira persze minden pasi rá van kattanva :-D Csábító egy szőkeség. Mindenféle bajba keverednek, olyanba is ami látszólag oda sem tartozik, de mégis megkavarja az egészet. 

Sookiet ismét rengeteg fizikai sérülés éri, csoda, hogy még él. Persze lelki is. Én igazán nem tudtam sose nagy szerelemnek képzelni azt ami közte és Bill között van. Vajon azért vonzódik annyira más pasikhoz is, hogy majdnem talán lesz velük valami?

Szeretem különben Sookie gondolatait, pont olyanok, amilyeneket az ember gondol, ahogy magában beszél. Jót mosolyogtam azon, mikor a könyvet olvasta, és a sztorit kicsit rápasszintotta az életére. Én is ezt szoktam csinálni. 

Ha nem is egy huzamban, de nekiállok olvasni őket. 

Hm, nekem Eric kéne :-D

Susan Elizabeth Phillips: Apafogó

Meg kell állapítsam, hogy én is tényleg szeretem SEP-et. Mégha nem is szépirodalom, és néha nagyon rózsaszín, de attól még jó. Ez a könyve jobb volt, mint a korábbi. Nem hiába dicsérte Klaudia is. A borítója viszont ennek a könyvnek olyan kritikán aluli, hogy ha Klaudia nem szeretné ezeket a könyveket tán sosem vettem volna egyet sem a kezembe. Komolyan vajon versenyeztették a legrondább borítóért?

De itt a borítóval kezdem, holott nagyon jó kis könyv volt ez. Dr. Jane Darlington fizikaprofesszor 34 évesen rájön, hogy mi hiányzik az életéből, a gyerek. De ő szimplán csak anya akar lenni, férjet nem akar. És mivel zseni, nem is akármilyen férjet szeretne magának. Elvárásainak megfelelően választ, ám azzal nem számol, hogy mi van ha tervére fény derül. Szerintem nincs nagyobb gonoszság, amit egy nő csinálhat, mint hogy titkon teherbe ejteti magát. Még akkor sem ha az adott pasi mondjuk tuti nem akar gyereket, vagy elkötelezettséget vagy bármit. Akkor sem szeretem, ha így akarnak valakik férjet fogni, akkor sem ha csak magukra gondolnak. Nem azt mondom, hogy baja lesz egy gyereknek, ha egy szülő egyedül neveli, de azért azon is el kell gondolkodni, hogy tényleg meg akarja-e valaki fosztani a gyerekét a két szülőjétől. Na mindegy is. A bonyodalom abból jön, hogy Jane terhes lesz, és a kiválasztott apa, Cal nem hagyja szó nélkül a dolgot. Ismét az NFL berkeiben járunk, újabb játékosukkal ismerkedhetünk meg. Szerettem a párbeszédeket, akkorákat tudtam rajta röhögni, nagyon jó volt az okostojás Jane és Cal dumái. De nagyon szerettem Cal családját is, Annie-t, Lynn-t, Jimet, Ethan-t, és az elmaradhatatlan Kevin Tuckert, akiről a Törékeny szív című SEP könyvben olvashatunk. Ezt még nem olvastam, de meg kell majd szereznem. Néha persze nagyon csöpögős a sztori, nem tudom pasik tudnak-e ennyire odalenni egy nőért. Valamiért erről mostanában vannak kétségeim ;) Jó volt nagyon, igazi könnyed kikapcsolódás. A vége is aranyos volt, tetszett a jövő összefoglalója.

Megkerestem kivételesen az amazonon, hogy milyen borítója lehetett angolul. De ott is befigyel ugyanez, csak valamiért sárga árnyalatossal. A másik amit találtam róla az egy fokkal jobb. 

William Paul Young: A viskó

Érdekes egy könyv volt. De határozottan úgy kell olvasni, hogy semmiféle elvárásod nincs a könyvvel kapcsolatban. Nagyon filozofikus. Nagyon elgondolkodtató. És még azt sem mondom, hogy kell hogy higgy Istenben, Jézusban, és a Szentlélekben hozzá. Hogy vajon megtörtént-e vagy sem, azt mindenki maga dönti el, de a gondolatisága nagyon fontos. És szerintem bárkit meg tud változtatni ez a könyv.

Ami nekem különösen tetszett benne, hogy voltak gondolatok, amikkel én valahogy mindig is így voltam. Például a kapcsolatok alaptermészetével kapcsolatban. Mindig nyitott voltam mindenki felé. Képes vagyok szinte bárkit megszeretni, megkedvelni. Mindig látok valakiben valami jót, amiért jó, amiért érdemes szeretni. Nem szeretek egy történésből ítélkezni. És ha még valaki csinál valami rosszat is, vagy számomra nem tetszőt, akkor is bele tudom élni magam, hogy miért teszi, és nem tudok haragudni rá. Mert meg tudom érteni, hogy miért tette. Nem igazán szoktam ítélkezni sem. Lehet hogy van véleményem, de alapvetően bármilyen döntést is hoz valaki, mindig bele tudom élni magam, hogy miért is teszi. Mert a jó meg a rossz nem egyértelműen mérhető. Van hogy valamiről azt hiszik, hogy jól döntöttünk, aztán idővel kiderül, hogy mégsem. Van ami rossznak tűnik, és talán később kiderül, hogy nem is volt az olyan rossz. Mindig szeretek mindenkivel mindent megbeszélni pont ezért, hogy tisztán lássak.

Mindenkinek van egy Nagy Szomorúság az életében. Vagy ilyen vagy olyan. Van akinek ez brutálisabb, mint a másiknak. De biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami. Amin nehéz túljutni. Amikor nem találsz kapaszkodót. Szerintem ez a könyv ad ebben nagy segítséget. Hogy meg tudj bocsátani, hogy ne ítélkezz, hogy higgy a szeretetben, ne haragudjunk, ne féljünk, mert ez utóbbi kettő felemészt végül.

A borítója is kedvenceim közé tartozik.

Szeretettel ajánlom mindenkinek! :)

Patrick Ness: Kés a zajban

Lassan olvastam ki ezt a könyvet, pedig kimondottan jó volt. A szövege kicsit nehéz volt, mert nem teljesen magyarosan beszéltek, de a végre megszoktam-meg :)

Tetszik benne az alapgondolat, hogy mindenki hallja a másik gondolatait, és ezt Zajnak hívják. Minden érzés gondolat, belső szó hallatszik. Nehéz ezzel együtt élni. Vajon milyen lehet így élni. Nem tudsz eltitkolni semmit, nem tudsz szépíteni semmit, minden ott van feketén fehéren.

Tetszett nagyon ahogy leírta, hogy hogy hallod mások gondolatait, hogy milyen lehet az. És mindenkit hogy jellemeznek a gondolatai. 

Pl egy kisfiú gondolatai:

"A Zaja mókás, fényes, áttetsző. ... Az apja felé csupa melegséggel teli Zajfoszlányt repít, mind egyetlen szó apu apu apu. És ebben a sokszor ismételt szóban minden benne van: a millió kérdezés rólam és az apja iránti mérhetetlen szeretet." Hát ilyenek lehetnek az ember Zajában.

Todd az utolsó prenstissvárosi fiú. Várja nagykorúságát, ám minden máshogy alakul, mint sejti. Menekülnie kell, kutyájával Ments-csel, és Violával, akibe útközbe botlik. Végtelen menekülés és rohanás az életük. Izgultam értük végig, hogy mi lesz, sikerül-e nekik. Hogy ne hagyja el őket a remény. Várja őket Haven, avagy ők várják hogy odaérjenek Havenbe.

"Semmi értelme az egésznek. Az élet csupa szenvedés és fájdalom. Az emberek folyton csak bántani akarnak, nem szerethetsz senkit és semmit, mer' elveszik tőled vagy tönkrezúzzák, te pedig egyedül maradsz és szüntelenül harcolnod kell..."- Igen, ilyen ez.

Várom a sorozat következő részét, várom hogy megtudjam mi történik velük. Remélem tényleg hamarosan meglesz.

A borító nekem fantasztikus. Nagyon tetszik ez a kés ütötte vágás a borítón.

Gárdos Péter: Hajnali láz

Megint egy csodálatos könyv. Gárdos Péter tud írni, és nem is akárhogy. Teljesen magával ragadott a könyve, pár nap alatt kiolvastam. Rövid kis jelenetszerű darabokra bontva olvashatjuk a történetet, Miklós és Lili történetét. A helyszín 1945. Svédország. Koncentrációs táborokból szabadult betegeket ápolnak Svédország különböző kórházaiban. Miklóst újra halálra ítélik, 6 hónapot jósol neki az orvos. Azonban ő rendületlenül hisz, nem lehet ez a vég, nem lehet hogy csak ennyije van hátra. És annyira lelkes, és annyira optimista, és annyira átjön ez a sorok között, hogy aki olvassa az is egyre bizakodik, nem hiszi, hogy nem gyógyul meg. Minden alkalommal ahogy csinálják a röntgen felvételt, az olvasó egyre izgul, hogy igen na most, na már biztosan meggyógyult. És azok a levelek, amiket Lilivel vált. A rövid sorok, a kiemelt mondanivaló. És érzi az ember, ahogy egyre alakulnak, változnak az érzések. Megismerjük Miklós barátait, megismerjük Lili barátait. Sorra megszeretjük őket, vagy utáljuk őket. Szívünkhöz nőnek. Vajon mi lett a többiekkel?! 

Bárcsak mindenki ilyen lenne, mint Miklós. A szépséges sorai, versei. A könyv, fantasztikus! Biztos hogy újra fogom még olvasni, mert ennek újra és újra van mondanivalója. És valahol olyan hasonlatos az életemhez. Mármint nem így a történet, csak bizonyos sorok itt, ott :) Pl hányszor gondolom én is valamiről, hogy majd jól megírom könyvben, aztán biztos sosem fogom :) De hátha egyszer mégis :)

A borító csúcs jó! Tökéletesen el van találva. A ráírt sorok pedig, Mamát meg Nagyit juttatják eszembe, ők írtak még ezzel a fajta írással.

Igen, és amit nem tudtam eddig, hogy Gárdos Péternek ez első regénye, filmrendező úgy egyébként, az ő nevéhez köthető pl a Szamárköhögés, és meg számos film.

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

Valóban csodálatos kis mese :) Gyorsan elolvastam, mert annyira bejött a történet, az ahogy meg van írva, hogy nem bírtam letenni. Pedig tényleg csak egy édes kis mese. A Waverley kertről, és a Waverley lányokról, Claire, Sydney, Evanelle, Bay.... és a pasik, akik körülveszik őket. Meg ahogy szeretik őket :) Meg a fa, a fa aki dobálja az almákat ;) Meg az alma hatása. 

De bírtam a Clark család nőit is, akik szexuális teljesítményükről híresek :)

Persze azért elsősorban a Waverley lányok ragadtak meg, főleg Claire, aki minden növényhez ért, és tudja mi mire való. Van ami segít megőrizni a titkokat, van ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, egy szóval mindenféle dologra jók. A növények ráadásul önálló életet élnek, váratlanul virágoznak, vagy ellepik a kertet. De ez is mindig jelent valamit. 

Evanellet is nagyon szerettem az ajándékaival, amit mindig adnia kellett valakinek, és nem lehetett tudni, hogy miért, mi célból kapja az illető. De mindig kellett vagy kellett volna :)

Én még a rosszabb karaktereket is szerettem és azt is, hogy vannak emberek, akik nem véletlenből vagy jobb híján választottak mást, hanem mert azt akarták. És ilyenkor szomorú, hogy van aki képes évekén át szorongani, mert gondol a párjáról valamit, ami pedig nincs is. Úgyhogy mindenkinek azt kívánom, bízhasson rendesen a szerelmében, hogy azért van vele, mert őt szereti.

Én is szeretnék egy ilyen varázslatos kertet :)

A borító passzol ugyan, de nem a kedvencem. 

És ahogy Viki is mondta, igen, rövidke volt, olvastam volna még belőle pár száz oldalt :)

David Nicholls: Egy nap

Nem voltam épp mostanában olvasós kedvemben, ezért nehezen indultam neki ennek a könyvnek. Ráadásul vastag, mégis mindig cipeltem a kocsiba, aztán nem olvastam, mert máshol járt az eszem. 

A történet Emmáról és Dexterről szól. Em és Dex, Dex és Em. Egyetemi végzésük napjától, egészen felnőtt 40 éves korukig. Minden évben egy napon megtudhatjuk hol tartanak az életükben, mely néha összefonódik, néha teljesen szétválik. Aki olvasta Cecelia Aherntől az Ahol a szivárvány végetér című könyvét talán vél felfedezni párhuzamot. Lehet ezért annyira el sem varázsolt ennyire. Amiért jobban tetszett az a vége volt, hogy teljesen végigkísérte őket amíg volt közös. 

Ugyanakkor nekem ez nem tartozik a legromantikusabb könyvek közé. Én nagyon sajnálom, hogy ilyenformán élték meg a kapcsolatukat, hogy itt ott és ennyi jutott, mikor mennyivel több lehetett volna. Egyébként mindkét szereplő elég emberi, nem mindig szerethető figura. Emma is morcos, és undok, és zsémbes tud lenni, míg Dexter bunkó, részeges, öntelt, seggfej. 

Aztán az utolsó 50 oldal előtt lesokkolódtam. Pedig tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy egyikükkel meg kell történjen. Ettől lesz a sztori más mint a többi. És az utolsó 56 oldalt végigbőgtem. És ilyenkor sajnálom nagyon hogy csak ennyi jutott. Hogy miért nem merik az emberek néha hamarabb felvállalni az érzelmeket? Bár lehet hogy akkor meg megint máshogy alakulna? Máshogy szúródna el? Nem tudom. De legalább kicsit boldogok lettek, mindketten, és ez jó :)

A borító nem lett a kedvencem. Egyik szereplő sem lett a kedvencem igazán. De mégis, azért nem  volt olyan rossz ez a könyv. Jól visszaadta az életet, a gondokat, nehézségeket. A gyerekezés is kellőképpen nehéz, negatív formában volt leírva, amilyen néha tényleg.

A könyvből persze filmet is csinálnak. Soká lesz ez még magyarul. Trailere már van, de ahogy elnézem néhol azért változtattak a sztorin ;) De a szereplők nagyon jónak néznek ki.

Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter

Ez a Gádonyi Géza is tudott valamit. Tud írni rendesen, és a történet is annyira emberi. Az "epekedés végtelen éneke" Ábel és Eszter története. Ilyenek vagyunk emberek, így döntünk legtöbbször ahogy ők. Felismerem az összes érvüket, az okokat, a miérteket, a hogyanokat. Tudtam, hogy így fog alakulni és végződni a történet, tudtam, hogy mikor melyik döntést hozzák meg. Tudtam, hogy mit tesznek, és mindig a legfájdalmasabbat választották. Annyi keresztút lett volna, sosem éltek vele. És jól döntöttek vajon?! Nem vagyok benne bizonyos. Érvekkel alátámasztották döntéseiket, de vajon az érvek helytállóak voltak?! Megérte olyan dolgokért feladni a szerelmet, amik aztán nem is biztos, hogy megérték.

És miért tették ezt? Miért választották ezt? Lehettek volna boldogok! De így sosem voltak. Egyikük sem. Semelyik időszakukban.
Az utolsó fejezet... állítólag az sok kiadásából a könyvnek ez és az előtte lévő fejezet kimaradt. Pedig ez a lényege az egésznek. A végső felismerés, hogy hova jutottak. Szóval végigbőgtem a végét, a fényképek, a szivartálca, a régi bútorok, könnycseppek a szempillán... Eszterkém... Ábelkám...

Milan Kundera: Búcsúkeringő

Ez egy lightosabb Kundara volt valóban :) Bár volt ebben is minden jó, elgondolkodtató. És rájöttem, hogy milyen hazudósak az emberek... hogy lehet már valami tévhitben meghagyni úgy egy embert, hogy tudod, hogy igazándiból rosszat okozol vele, és valószínűleg tönkreteszed vele az életét?! Meg hogy milyen hihetetlenek a nők. Jó tudom, előbb szeretünk bele valakibe, aztán ismerjük meg igazán. De hogy képesek már nők egy egy éjszakás kaland után futni... miért nem tudják kicsit ésszel kezelni, ha már egyszer előtte nem kezelték ésszel ;) Meg mondjuk oké, beleszeret valaki egy pasiba. Együtt töltenek egy éjszakát. Aztán kiderül, hogy terhes, és szól a pasinak. Aki egyébként nős. Mi az eget vár mégis tőle?! 1 éjszaka után úgy gondolja egy nő, hogy ott fogják érte hagyni az előző x évet? Talán inkább előbb el kéne gondolkodni, hogy mi oka volt a pasinak félrelépni. Valószínűleg semmi olyan, amiért tényleg válni akarnak... különben már elvált volna. 

Aztán az ilyen hitetlen majmok, meg akit egy jó gondolat is ellentétes irányba taszít, mármint hogy mit gondoljon a másikról. De nem ám, hogy esetleg azt is megbeszélné vele... nem az emberek nem beszélgetnek. Gondolnak valamit a másikról. Aztán megnyugtatják magukat és kész.

Tudom mit nem szeretek Kunderában. Hogy csomót tud lovagolni a ronda nőkön. Marhára örülök, hogy ez a sorsa a nőknek, hogy ha csúnyák akkor kész le vannak írva. Akkor csak szánalomból szeretkezik velük valaki, vagy jófejségből, vagy nagylelkűségből, vagy sehogy. Azért nehogy már ez így legyen. Bezzeg a tökéletes szépségtől meg elalélás van... csak szólok, hogy minden virág elhervad!

A kék fény meg érdekelne. Tényleg szent volt? Azt hiszem igen :) Vannak ilyen emberek közöttünk.

Jó volt, jó volt. Majd olvasok még tőle, szeretem a gondolatait.

Loredana Frescura, Marco Tomatis: A világ a te szemeddel

Gondolom ez a könyv is sokaknak nem jön be. Mert egyszerű és kiszámítható. Nincs benne sem váratlan, sem semmi extra. Mégis, engem megfogott. Pont a zavarosságával, a csapongásával. Ha azt akarnám leírni milyen szerelmesnek lenni, szenvedni, hogy azt hiszed nem szeret a másik, vagy hogy hagyni a csudába az egészet, mert feladod, na szerintem az pont ilyen. Pont így gondolkodik az ember, pont így száguldanak a gondolatai, csinálja a hülyeségeket, nem bír koncentrálni, vagy nem bír enni, vagy állandóan eszik. Amikor szerelemes voltam, úgy éreztem, hogy mindig a legrosszabbkor... tuti volt valami éppen aktuális fontos, amire koncentrálni kellett volna, amit csinálni kellett volna, mégsem ment az embernek. Mert semmi másra nem tudott koncentrálni. Nem csak az első fele tud fájdalmas lenni, de az még inkább, mikor valamiféle bizonytalanságba taszítódik az ember. Szerintem nagyon jól átadta ezeket az érzéseket ez a könyv. Meg hát megint az lett az érzésem, hogy beszélni, beszélni kell a dolgokról. Lehet ciki, de szerintem megéri vállalni elmondani amit gondol az ember, vagy meghallgatni a másikat. Most mindegy, hogy utána mi lesz, de a bizonytalan vergődés, és találgatás az rémes. Semmiben sem szeretem :) 

Nagyon izgultam, hogy rossz vége lesz a könyvnek... 

Tetszett, hogy mind a lány, mind a srác szemszögéből meg volt írva. 

Nekem az is tetszett, hogy csinálják a hülyeségeket. Mert igenis csinálja az ember a hülyeségeket. Szerintem. Nem tudatosan, nem azért mert nem szereti a másikat, csak egyszerűen balul sül el valami. De úgy örülök, mikor vannak akiknek sikerül ezeket letisztázni :)

Angelo, és Constanza, szerettem őket :)

Borítóért nem vagyok oda. Mintha valahogy semmi nem passzolna rajta semmihez :) A sokféle betűtípus, a kép... béna.

Iván Kati: szerelem@szerelem.hu

Aranyos kis sztori volt ez. Jól megírva, változatosan :) 

A történet ott kezdődik, hogy Csaba és Zsófi együtt vannak, Csaba viszont valamiért regisztrál egy társkereső oldalra, és ismerkedik csajokkal. De egy alkalommal lebukik. Zsófi otthagyja... keresné, keresné, szereti, szereti, de azért sem hívja... jól is teszi. Miért tenné? Hiszen a pasi viselkedett úgy, ahogy tennie kéne valamit a kapcsolatért, ha tényleg akarja. De Csaba nem akarja. Vállat von, és tovább társkeresőzik.

Szerintem nagyon jól meg vannak írva a társkeresős beszélgetések, levelek, pont ilyennek képzelem el. És azt is, hogy milyen szánalmasan szarul sikerülnek. Elképzelem, hogy tényleg órákat beleölnek egymás fűzésébe, úgy hogy egy képet látnak a másikról, ami vagy valóság, vagy nem. Beszélgetnek, ami mindig más szerintem, mint a valós. És aztán ott vannak a találkák. Amin valami tuti nem jó. Valami élőben mégsem stimmel. És egyre fárasztóbb, és egyre unalmasabb a keresés. Jó lehet, hogy ez a való életben is előfordul. Hogy ott is frusztráló a nem találás. De legalább szerintem annyi felesleges kör nincs, csak legyen kivel ismerkedni... Ah, mindegy, ki tudja. Csak valahogy olyan béna dolognak tűnik ez a netes vergődés...

Na de jó kis könyv volt, nem tudom igazán miért, de olvastatta magát. Hihetőek voltak a chatek, a kezdő levelek, ahogy a pasi válogat, ahogy a csaj válogat... a barátnős beszélgetések, levelezések. Egy nap alatt elolvastam. De ma kellett kis kikapcsolódás, figyelemelterelés. Nagyjából sikeres volt :)

A borító nem rossz, passzol a sztorihoz, de azért nem egy nagy kedvenc. Túl mai :-D

Robin Maxwell: Ó, Júlia!

Rómeó és Júlia, máshogy de mégis ugyanaz. Hihetetlen, hogy képes vagyok sírni ezen a könyvön. Hogy tudom, hogy mi fog történni, a szavak mégis elérik a kívánt hatást. Teljesen bele tudtam élni magam a szerelmükbe, az érzelmeikbe. A bánatukba. A fájdalomba, hogy miért nem lehettek mégsem rendesen egymáséi. Miért kellett titkolniuk, miért nem vállalhatták szerelmüket nyíltan. A kétségeik, az elbizonytalanodásaik egymásban. Mennyire emberi.
Szerettem Júliát, mert csodálatos egy nő volt. Szerettem Rómeót, mert csodálatos egy férfi volt. Szerettem a sok verset a prózában :)
Fantasztikasan jó volt ez a könyv. Lassan, óvatosan olvasgattam, nem sokat egyszerre, nehogy túl hamar vége legyen. Nem csak egy Alkonyat arathat, Rómeó és Júlia története szintén legyőzhetetlen.

Nem vagyok egy nagy idézgető könyvekből, de ebben sok-sokat találtam, amit szeretek. Hát itt van néhány.

"Egyszerűen megőrjített a vágyakozás iránta, amióta csak találkoztunk. Azóta legfeljebb görcsös álom jön szememre, és akkor is róla álmodom. Rímekben álmodom. a szavak szavakba folynak, . egész szó-patakok és folyók, és minden a szerelem körül forog. Amikor felébredek emlékezni próbálok a versekre, de már nincsenek sehol, eltűntek. Nekem pedig nem marad más, mint kezének, hangjának és ajkának emléke. Emlékszem minden egyes szóra, amely a kertben elhangzott. Minden szótagra. És amikor nem az emlékekben vagyok elmerülve, a Fátum ellen dühöngök, amiért elém helyezte a tökéletes férfit, az ideális szeretőt - és erre ő apám legnagyobb ellensége!
...
- De - egyre izgatottabb lettem - én vágyom Rómeóra. Az ágyamban akarom tudni!"


"- Az őrültséget választom - mondtam ki hangosan, remélve, hogy a Szerelemisten meghallja. - Az őrültséget választom."

"Ledöntötte a szívemhez vezető kaput szavakkal, holdfénnyel és fügékkel. "Hiszek az érzékekben" - mondta. És minden este ott feküdtem tehetetlenül, forgolódtam az ágyamban és vágyakoztam, vágyakoztam az érintése után, és én is hittem bennük."

"Megijedtem, amikor Rómeó megfogta a kezemet az asztal alatt. Közben Marcóval beszélgetett a calcio meccsről, amelyre szeretett volna ellátogatni. Riadtan tapasztaltam, hogy kezem sikamlós az olivaolajtól. Az ujjaimat egyenként végigmasszírozta, mind csúszós és meleg, majd tenyerét végigcsúsztatta a tenyeremen, ám közben egy szót sem hagyott ki, és kedélyesen nevetett Marcóval, ahogyan a férfiak szoktak, építgetve a baráti köteléket kettejük között. Erő és elszántság, gondoltam. Ő éppen az enyémet tette próbára."

"Az életben egyszer - kezdtem - egy férfi annak látott, ami vagyok, fenntartás nélkül szeretett úgy, ahogy vagyok."

"Micsoda, hogy az emlékezetemben létezzek egész hátralévő életemben? Az nem élet Lukrécia."

Valóban, emlékek, vajon elég az, meddig elég?
Mindenkinek szeretettel ajánlom!

Milan Kundera: Az élet máshol van

Nagyon régen olvastam Kunderát. Meg hozzá hasonlókat. Pedig régen leginkább ilyen típusú könyveket olvastam. Ideje volt visszatérni kicsit hozzá. Az apropó persze érdekes ;) ha mást nem egy jó könyvet nyertem vele. 

Nem tudom más hogy van vele, de attól még hogy egy könyvben utálom egy szereplőt, vagy sajnálom, vagy valami negatív, attól még lehet egy nagyon nagyon jó könyv. Kundera hihetetlen módon formálja a történetet. Semmi felismerhető sablon nincs benne. Alakul, és a végén egésszé áll össze. 

A költőről, költőkről, az anyjáról, anyákról, az életükről szól ez a könyv. Sok vonás biztos ismerősen hat, velünk is történt hasonló, még ha épp én nő vagyok, és normális anyukám van. De nagyon rémisztő, hogy mi és hogyan formálja az életünket. Hogy a dolgok mennyire kihatással vannak az életünkre. Hogy egy ember szorongásai, frusztrációi hogyan hatnak egy másik emberre. Hogyan ártanak neki is. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy igenis fontos, hogy az embert egy anya is és egy apa is nevelje. És valahogy együtt. És valahogy tudatosabban, nem hagyni az indulatainktól függően irányítani egy gyerek életét. Hogy utáltam a nőt. És egy úttal azt amivé tett valakit. Micsoda ember lett belőle! Rémes.

Azért fájó az is, ahogy képes arról beszélni valaki, hogy egy másik ember csúnya. Lehet, hogy azért fáj ez nekem, mert nem szeretem én sem ha csúnyának látnak. Én nem tudom, hogy csúnyának látok-e bárkit is. Nem külső alapján látok csúnyának valakit. Maximum azért amilyen ember. 

Sok mindent lehetne még erről a könyvről írni. Nagyon jól van megírva. Erről még beszélgetnem kell úgyis. Nem írhatok ide mindent.

A borító nem nagy szám, de hát jó régi kiadás. Mindegyik Kundera könyv szinte ilyen. Ma biztos szebb borítót csinálnának neki.

Garay Zsuzsanna: Bosszú

Garay Zsuzsanna a kedvenceim közé tartozik most már. Múltkor a Találkozásokkal már belopta magát a szívembe, de ez a könyve is teljesen bejött. Rövid kis könyv ez is, és olyan Anna Gavaldás érzésem van :) Nem egyforma a stílusuk, de valahogy mégis olyan dolgokat ragad meg, amiket annyira jó, hogy papírra vet. Mindig furcsállom, ha valakinek ez nem jön be, pedig biztosan akadnak. 

A Bosszú főszereplője Dániel, aki az apja temetése után végigkíséri apja életútját. Az apja író volt, híres író. De hogyan élt, miként alkotott? És miért úgy végrendelkezett ahogy? 

Nekem nagyon furcsa volt némely emberek hozzáállása az íráshoz. Egyszerűen nem értem, hogy miért bántó az, ha egy író valakiről egy mozdulatot, egy nézést, egy hajszínt, vagy bármit megörökít. Mi a rossz abban, ha azt a tulajdonságot egy szereplőre illeszti, egy kitalált történet kitalált szereplőjére. Honnan kéne mégis vennie egy írónak a gondolatokat? Hát persze hogy a környezetéből elsősorban. Ott látja a száz és százféle embert, viselkedést, gondolatmódot. Az miért baj, hogy valakiből valami elgondolkoztatta, és kitalált figurát ruházott esetleg fel vele? Szerintem pont ez az írás lényeg. Valakiből megragadsz valamit, amiből azt mondod, hogy áhá, milyen jó sztori lenne ebből ha lenne egy x akinek van egy ilyen tulajdonsága is. Ez miért lopás? Vagy miért fáj? Vagy miért beperlendő?

A történet nagyon stílusosan megformált. Nagyon tetszik ahogy váltakoznak a párbeszédek, levelek, visszaemlékezések. Csodás, egyszerűen csodás. És végig vártam hol a bosszú? És aztán megkérdezném, "Megérte?" De ilyenek vagyunk emberek. Képesek vagyunk szép nagy baklövéseket elkövetni. Csak azért mert azt hisszük valami jár nekünk. 

Szeretettel ajánlom mindenkinek. Még két könyvet találtam az írónőtől, meg kell azokat is szereznem!

A borító tetszik!

Jodi Picoult: Házirend

Egész egyszerűen én imádom ezt az írónőt. Ez a 3. könyvem tőle, és ő úgy ír, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet, egyszerűen rosszul esik, ha tennivalók miatt le kell tennem. És egyik nap bent maradt a munkahelyemen, és hát kész voltam :-D 

A stílusa olyan értelemben tök hasonló, hogy mindig x szereplőn keresztül viszi a történetet, és így áll össze a kép az ember fejében. Nincs olyan nagy csavar ebben a könyvben, hiszen az ember valahol végig sejti, hogy ez van benne. De egyszerűen hihetetlen ez a nő, hogy mennyire körüljár egy témát, tán ő is Asperger szindrómás ;) 

A történet egy Asperger szindrómás srácról és a családjáról szól. Jacob magasan funkcionáló autista. 18 éves, van egy öccse Theo. Édesanyja egyedül neveli őket, mert édesapjuk nem sokkal azután otthagyja őket, hogy Jacobról kiderül autista. 

A könyv végére teljesen megértjük milyen egy ilyen gyerek mint Jacob, mennyire máshogy gondolkozik, mennyire eltér a normálisnak nevezett emberektől. 

Az anyát eszméletlenül csodáltam, hogy milyen odaadással, hittel vitte az életét a két gyerekkel. Hogy ennyi mindent megtette a fiáért, fiaiért. Bár tény, hogy Theo kissé háttérbe szorult, de vajon tudta volna-e másképp csinálni?!

Theo is csodás egy kiskamasz! Némely sor annyira szívszorongató volt, hogy egy 15 éves srácban hogy tudatosul, hogy tulajdonképpen ha az édesanyja már nem lesz, akkor bizony neki marad Jacob. Örökös kapcsolt áru lesz számra. Néha azt kívánja, hogy bárcsak ne lenne velük, ugyanakkor képtelen lenne cserben hagyni. Nagyon tetszettek a testvér gondolatai, bosszúságai, hozzáállása. Azoké a hasonló gyerekeké is, akik ebben a cipőben járnak, mint Theo. 

Jacob pedig tényleg egy furcsa gyerek, de a végére már az ember belejön, hogy mit miért tesz. Ő egy olyan kisfiú, aki sosem tudja kifejezni, hogy mit érez, ha egyáltalán érez. Szociális érzéke totál fejletlen. Ugyanakkor egyfajta kis zseni. Szokásrab. Nem mindegy hogy vannak a ruhák a szekrényben, nem mindegy, hogy melyik nap mit eszik, nem mindegy, hogy egy indurka pindurkát is felborul a napirendje. Rohamok tarkítják az életüket. Szinte sosem néz a másik ember szemébe. Mivel képtelen az érzelmek értelmezésére külsőre úgy hat mintha hideg, számító, gonosz lenne. Mindet szó szerint ért, az olyan mondatokat, mint "veszi a lapot" képtelen értelmezni. Mindig igazat mond. De nagyon tetszett ahogy az anya leírja a szeretetét az iránt a gyerek iránt, aki pont sosem fogja elmondani a szeretetét, ha van egyáltalán neki. Szívet szorongató volt az a jelenet is, mikor egyszer mondja az anya Jacobnak, hogy annyira jó lenne ha egyszer anyák napjára ő is kapna egy képeslapot. Jacob megkérdezi, hogy mikor van anyák napja. És anyák napja reggelén ott várja az anyát a képeslap, kibontja és semmi nincs beleírva. Csak a képeslap. Az anyuka asszem először sírni kezd, aztán röhögőgörcsöt kap. Azt mondta a fiának, hogy szeretne egy ilyen képeslapot. Megkapta. Jacob nem tudja azt értelmezni, hogy ő szeretett volna egy szeretet megnyilvánulást kapni tőle, nem pedig a képeslap volt konkrétan a lényeg.

A történetet az teszi színessé, hogy Jacob egy bűnténybe keveredik, és hogyan kerül bajba egy ilyenfajta gyerek, akit folyamatosan félreértelmeznek, mert neki minden máshogy működik, és mást jelent, mint nekünk.

Kedvencem Theo volt, annyira értékes egy kisfiú. De tulajdonképpen én is megszerettem Jacobot, minden nehézsége ellenére. Persze azért hálás vagyok, hogy nekem egészséges gyerekek jutottak, és max gyógytornára kell járnunk. Minden tiszteletem az olyan anyákért, akik ezt végig tudják járni becsülettel.

És tényleg Jodi Picoultot csak dicsérni tudom ezért a rettenetes alaposságért, ahogy megír egy ilyen könyvet. Tudta valaki, hogy Stephen Spielberg Asperger szindrómás?

A borító meg annak ellenére, hogy jól néz ki, elég rossz választás. Hány éves vajon ez a gyerek a képen? Tuti nem 18... Ezt sosem értem, hogy miért rakják ezt a borítóra, ha valaki elolvasta a könyvet, vagy ismer olyat aki olvasta, akkor ezt a képet nem rakhatja rá!

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

A tündérkrónikák is végre a kezembe került és ki is olvastam. Érdekes volt a viszonyom ezzel a könyvvel, mert nagyon érdekelt, mégis olyan lassan haladtam vele. Talán mert tetszett is meg nem is. A mostanában dúló őrült mennyiségű misztikus lényekkel teli könyvekbe néha már úgy érzem kezdek belefáradni, és nem is tudom, hogy tényleg érdekelnek-e. Valahogy jobban le tudnak kötni összességében, a hihető valós történetek, mint ezek. Most a tündérek vannak porondon ebben a könyvben, akik egyáltalán nem vicces aranyos kis szárnyas rózsaszín lények, hanem gonoszok, undorítóak, és az emberek életére törnek.

A főszereplő Mac, aki nővére halála ügyében utazik el Dublinba és kezd nyomozásba, hogy hogy és miért is halt meg nővére. Valami hétköznapi választ szeretne kapni, de ehelyett belecsöppen a Dublini "valóságba". Nehezen fogadja el, hogy mik rejtőznek a színfalak mögött, eleinte hinni sem akar a szemének, de lassan kezdi elfogadni, hogy nagyon csúnya dolgok vannak kilátásban, és hiába nem akar velük törődni, muszáj lesz neki. 

Néha megcsapkodtam volna legszívesebben azt a makacs fejét, ami miatt időről időre bajba keveredett. De talán én is pont ilyen lennék, ha ilyesmik történnének velem. Még jó, hogy nem fognak ;) 

A vége nagyon nyomasztó, félelmetes lett. Nagyon jól átadta az írója azt a nyomást, ami akarva akaratlan Macre kerül. Nem csak saját magáról van szó, hanem az emberekről, és ha valaki tehet valamit értük az ő. Tehát muszáj megtennie, nem hagyhatja annyiban a dolgot.

Szerintem nagyon jól és izgalmasra volt megírva. Az ember lánya várja a folytatást. Bár tény, hogy a baljós nyomasztó vége miatt még rosszat is álmodtam vele, na de én ilyen érzékeny lelkületű vagyok :) Meg humorosra volt megírva, kimondottan élveztem Macnek a beszólásait :)

A borító szuper!

Carolyn Jourdan: Ha a helyén van a szíved

A vége fele jártam ennek a könyvnek, mikor kezdett leesni hogy ez egy igaz történet. A főszereplőnek ugyanaz a vezetékneve, mint a könyvbeli szereplőknek ;) Milyen elmés vagyok! :-D Sokáig tartott. 

De ettől számomra még szebb ez a történet. Olvastam olyat, hogy volt akinek ez nem üzent semmit ez a könyv, pedig szerintem igenis van mondanivalója. Mégpedig hogy néha milyen egyszerű dologgal tehetünk sokkal jobbat az embertársainkért. Persze nehéz meghozni a döntést, hogy 60 dolláros csizmát hordjak vagy szinte ingyen dolgozzak szegény embereket segítve. Ez a kérdés akkor pláne nehéz, ha egy okos nővel állunk szemben. Vajon milyen az, ha az eszét arra használja, hogy recepciósként dolgozik?! Ami valahol ráadásul még sokkal nehezebb meló is. 

A könyv nagyon szórakoztató volt. Jó a humora, a történetvezetése. Még a borzasztó dolgokkal is képes mosolyt csalni az arcunkra.

És pont azt kaptam tőle, amire számítottam. Én szeretem az ilyen történeteket, talán azért mert annyira valósak. Amit sajnáltam, hogy nem jött ki hogy az édesanyjával pontosan milyen is a viszonya. Tetszett, hogy Isten része volt a gondolatainak folyton. Hogy elmélkedett ő is, az apja is, pokolról, mennyországról. És a szívműtét kicsit sokkoló volt, tényleg belegondolni, hogy tulajdonképen meghalasztanak egy embert, és addig mi történik, és ez hogyan változtatja meg azokat az embereket. Milyen furcsán durva az egyre többet tudó és megvalósító világunk. Miket tapasztalnak meg, tapasztalhatunk meg azáltal, hogy egyre másra találnak fel az orvostudományban is dolgokat. Egyébként nekem ez még önmagában is felfoghatatlan, hogy milyen műtétekre képesek az orvosok, és hogyan jöttek ezekre rá, és hogyan tudják tényleg ezeket megcsinálni. De eltértem. Szerintem szuper könyv. Ráadásul ez olyan, amit szívesen újraolvasok.

A borító is tetszik. 

A címe zavar kicsit a könyvnek, képtelen vagyok megjegyezni.