Mitch Albom: Még egy nap

Én bele vagyok szeretve ebbe az íróba. Egyszerűen jól ír, úgy hogy nem tudom abbahagyni az olvasást. Másrészt az tetszik benne nagyon, hogy igazándiból sosem kitaláltak a történetei. Igaz történeteket mondd el, ezáltal válik még inkább érdekessé számomra egy egy ember élete. Hiszen olyan dolgokat örökít meg, amikkel valamit mondani, üzenni szeretne számunkra.

Ez a történet is egy nagyon fontos történet. Egy plusz találkozás egy édesanyával. Még egy nap. És a könyv mindent felölel. Egy anya fia kapcsolatot, mindent ami meghatározta. Mindent amit egy gyerek tesz, mindent amit egy jó anya tesz. Egy anya hányszor menti meg gyerekét, míg egy gyerek hányszor árulja el az anyát, mert ciki, mert mérges, mert haragszik, mert olyan amilyen. És mégis szeretjük egymást. 

Chick élete kisodródik, öngyilkos akar lenni. Csúnya balesetet szenved, melyből édesanyja tereli vissza. Egy lehetőség, mellyel rendbe teheti a kisiklott életet. Nem mindenkinek adatik meg, de elgondolkoztató, hogy úgy éljük, hogy ne bánjuk, mikor mennünk kell.

Szép. Szomorú. Csodálatos. Varázslatos. Tetszett!

Anna Gavalda: 35 kiló remény

Ma buszoznom kellett melóba. Sok szajré mellé csak kicsi könyv fért, lekaptam a polcról a 35 kiló reményt. Ismét nagyon tetszett. Csak annyira rövid! Mikor ír megint egy jó hosszút, hogy sokáig lehessen élvezni!

Adott a főszereplő 13 éves srác, Gregorie. Nem megy neki a tanulás. De annál jobb az építős, szerelős, faragós, összeállítós dolgokban.
Annyira furcsa, hogy miért van az, hogy annyira sokat elvárunk a gyerekeinktől. Tudunk ettől jobb szülők lenni? Vajon én is ezt fogom csinálni?
Miért baj az ha az ember gyereke nem matek zseni, ha nem megy neki a tanulás. Ha másban viszont jó? Olyan nagy baj az, ha nem megy neki a suli? Miért hiszik azt a szülők, hogy csak direkt elhagyja magát a gyerek, hogy csak az ő bosszantásukra nem akarja csinálni a tanulást? És mi van ha tényleg igazuk van? Akkora nagy baj?

Remélem én észre fogom venni a gyerekeimnél, hogy mit szeretnének, mi jön be nekik, és megpróbálni segíteni nekik, hogy ne kínszenvedés legyen valaminek a tanulása, vagy elvégzése.

Nagypapa és kis srác. Komoly kapcsolat. Erős kapocs. A hasonlóság. És a küzdeni akarás mindkettőben.

Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról

Ez a fickó tud írni. Meg tud írni komoly dolgokat annyira jól. 
Aki szeret elmélkedni az élet dolgairól, annak melegen szeretettel ajánlom!

Halál
Félelem
Öregedés
Pénzsóvárság
Házasság
Gyerekvállalás
Társadalom
Megbocsátás
Tartalmas élet

Susan Elizabeth Phillips: Csak te kellesz!

Nagyon gyorsan kiolvastam ezt :) Pedig nem egy irodalmi mű :-D De nagyon olvastatta magát a történet. Izgalmas szerelmi szál, amerikai foci, üzlet, testvérek, bosszú, minden.

A történet főszereplője Phoebe, aki csodás külseje ellenére is teljesen bizonytalan férfikapcsolataiban. A külső azonban megbélyegzi, az emberek másnak gondolják, mint ami. Pedig okos, nagyszerű színész ;) és érzékeny. Az ő alakja nekem nagyon megformált volt, akár én is lehettem volna, mármint hogy teljesen hihetőek voltak az érzései, veszekedései, félelmei, örömei. 

És akkor a pasik. Volt sok, hiszen egy futballcsapat körül játszódik a történet. De a lényeges személy Dan. Hát pasi volt, álom pasi, mert nem elég hogy csúcsjól néz ki, még érzékeny is. Na ez nekem úgy elvonatkoztatva a könyvtől kicsit túlzás volt. Nem tudom, hogy ismerek-e olyan pasit, aki ennyire, így vágyna feleségre, vagy gyerekekre. Persze lehet, hogy van, csak jól titkolják. De ettől független szerettem, mert ki ne szeretné, ha egy pasi így szeretné ;)

A történet pedig Phoebe öröksége, a futballcsapat körül játszódik. Bert, az apa halála után lányára hagyja a csapatot, egyfajta bosszúból, mert egy csalódás neki a lánya. Phoebe vajon meg akarja egyáltalán állni a helyét, vagy meg tudja, vagy átadja egyszerűen unokatestvérének? 

Tetszett, bár nagyon csajos történet, de kellett a lelkemnek ilyen is.

A borító egyszóval pocsék. A könyv is úgy egyébként. Sötét lapok, semmi szép kiadás. Dehát nem egy Steinbeck mű. A borító annak ellenére, hogy szerintem borzalmas, és ha csak ezt látnám, meg nem venném, attól még illik a történethez.

Daniel Glattauer: A hetedik hullám

Emmi és Leo újra. Miután olyan balul sikerült a múltkor abbahagyniuk, mégis sikerül újra felvenniük a fonalat. Emmi kitartásának. Amit meg is értek, hiszen így nem lehetett befejezni. Ez nem befejezés, ez egy lezáratlan lebegő szál volt, amit el kellett így vagy úgy varrni.

Az emailezés tovább folytatódik. A szerepek mintha felcserélődnének. A viszonyok megváltoznak, hol így hol úgy. De legalább tartanak valamerre. 

És büszke voltam Emmire. Azt hiszem nem sok nő képes erre, ilyen jól kezelni mindent, a helyén a maga idejében. Pozitívat csalódtam benne :)

Jó volt :)

Persze nagyon furcsa volt, mindvégig féltem hogy mi van ha nem tudom meg, hogy mi lett velük, hiszen az egész könyv egy emailezés. Mi van, ha nem lehet leírni bizonyos dolgokat, mert már nem emaileznek. Akkor honnan tudom meg, hogy mi lett velük?!?! De szerencsére jól voltak csavarva, kavarva a szálak, amit kellett azt megtudtuk :)

Tetszett :)

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Tegnap este 8 után kezdtem, és éjfélre ki is olvastam :-D 

Magával ragadott! Nagyon tetszett! Talán azért, mert annyi életet élek én is emailben, hogy teljesen szokványos gondolat volt, hogy két ember csak levelezik, így ismerik meg egymást többé kevésbé.

A történet ott kezdődik, hogy Emmi le akar mondani egy újságot, és rossz helyre küldi a mailt. Többször próbálkozik, mikor Leo visszaír neki, hogy ez rossz helyre ment bizony. Így kezdődik beszélgetésük. 

Fura volt különben, hogy ezt a könyvet bizony egy pasi írta. A női szereplő Emmi szerintem nagyon tökéletesen kitalált, a nők nagyon nagy része tuti ilyen, amilyen Emmi. Csomó dolgon megsértődik, azon is akár, hogy nem foglalkoznak vele annyit, hogy nem gondolják elég szépnek, elég vonzónak. Leo viszont hihetetlen számomra, hogy van olyan pasi, aki vonzódjon úgy egy nőhöz, hogy soha nem látta?! Csak más által körülírva, leírva?! 

Az email, chat bezsongást is teljesen értem, érzem. Sokszor vagyok ilyenben benne, hogy én is alig várom valakinek a jelentkezését, hogy szóljon valamit. Jó persze nem szerelemről szól, szóval hihetetlen, hogy ez így megtörténhet, de mondom én, miért ne?!

Ami kissé fura volt nekem, hogy csomószor találgatnak, hogy a másik mit érez, mit gondol, de ugyanakkor sose kapják meg a választ, hogy igazuk volt, eltalálták vajon?! Vagy a nem válaszolás pont azt jelenti, hogy egyetértettek?!

Pasiknál pláne nehéz eldönteni, hogy a nem válaszolásuk egy témára mit jelent. Szerintem sokszor csak annyit, hogy az adott gondolat fel sem keltette az érdeklődésüket, még annyira sem, hogy szóra méltassák :-D

A kezemben van már a második része, A hetedik  hullám. Bár teljesen jó lett volna így is ha itt vége lett volna. 
Borító ismét állatira bejön! Annyira sok jó borítót készítenek mostanában! 

Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz

Nem is tudom mikor vettem, régen, és valamiért nem is volt eszembe, hogy ez megint egy vámpíros sztori. Valahogy ezt a könyvet sikerült elkavarnom, egy jó ideig egyhuzamban olvastam, aztán valahova elpakoltam, és így lemaradtam vele.

Jó volt, egészen jó. A sztori jó, a szerelem sem sablon, nem béna, átéreztem. Olvastatta magát. Késdobálás, izgalom, gyilkolászás, jó szaftos vámpírsztori :)
Írni nem sokat merek róla, mert összességében kezdem elveszteni a fonalat, hogy melyik vámpíros könyvben milyen tulajdonságokkal is bírnak a vámpírok, szóval nem akarok itt hülyeségeket leírni.
Ami biztos, hogy a főszereplő Cat, aki félig vámpír félig ember. Mivel édesanyja gyűlöli a vámpírokat, Cat úgy született, hogy egy vámpír megerőszakolta, ezért Cat vámpírokat öldös. Így fut össze Bones-szal, akivel szövetkezve együtt keresnek egy rossz vámpírt.
Cat szeme zölden világít ha mérges, mint a vámpíroknak, ennyi ami biztos :-D De lassan tényleg elvesztem a fonalat, hogy most bántja-e őket a fény, vagy nem, vagy mi hogy van... na mindegy :-D Gyorsnak biztosan gyorsak, és zöld a szemük :) 


Nem tudom, hogy majd akarom-e a következő részét, annyi a vámpíros sztori már, hogy nem bírom én ezt követni... Pedig még Wardot is akartam olvasni egyszer :-D


A borító viszont nagyon tetszik :)

Jay Asher: Tizenhárom okom volt...

Ahogy nézek más könyves blogokat, sokaknak nagyon nem jött be ez a könyv. Pedig szerintem nagyon jó volt. 
Van egy lány, aki öngyilkos lesz. És hátrahagy 7 kazettát, melyen 13 embert nevez meg, akik miatt oda jutott, hogy nem akar élni. 
Persze nehéz dolog az, hogy hogy mondhatja bárki is hogy feladja, hogy nem bír ki olyan dolgokat, mint egy iskola, szekálások, viccek. De igenis ez van, van aki nem bírja ki. 
És nagyon nehéz lehet észrevenni, hogy nem bírja a másik. Mert nagy színjátékosok vagyunk, és igazán pont azt nehéz felismerni, aki tényleg bajban van.

Egy 17 éves máshogy gondolkodik. Mind halálról, mind problémákról. Ami nekem nem probléma, az nekik még az. Persze kicsit fura volt olvasni, hogy zavarja, hogy mit terjeszt róla egy srác, holott csak egy csók volt köztük semmi más. Hogy a legjobb segg díjat neki osztják. De egy 17 évesnek ez bizony sokkal jobban bántó, mint egy felnőttnek. Mi - még ha ki is akaszt - akkor sem akarunk ezért meghalni. Megoldjuk máshogy. Lehet, hogy bezárkózunk, vagy nem jól kezeljük, de meghalni biztos nem akarunk miatta. 

És igenis magamra ismerek a lány érzései között. A 17 éves magamra. Bizony én is sokszor gondoltam, hogy "ha meghalnék, bánnák amit mondtak vagy tettek velem". Pedig nem voltak ám eget rengető dolgok. És igenis gondoltam, hogy elegem van, hogy nem tudom tovább csinálni, hogy hagyjanak békén. Csak nem vagyok egy öngyilkos típus. Mind neveltetésemnek köszönhetően, meg úgy összességében. Szeretek bátran megmutatni, hogy igenis megoldom majd valahogy. De ettől még voltak rossz pillanataim, néha tök értelmetlenek, amin utólag azt mondom, hogy ez vicc, hogy ez kiakasztott. 

Szerintem nem kimondottan gonosz akart lenni a kazettákkal Hanna Baker. Egész egyszerűen szerintem csak el akarta mondani nekik, amit szóban nem mert, élőben nem mert odaállni, hogy azt mondja "tudod milyen szemétség amit csináltál?" Igen, ezt kellett volna tennie, de ő egy búcsúbeszédben teszi ezt. Kell a lelkének a megnyugvás, hogy kimondta, hogy tudják a többiek mit gondol. 
És persze rossz ez a többieknek is, de annyira nagyon nagyon szerintem mégsem viseli meg őket. Hiszen tudják, hogy csak egy porszemek voltak a gépezetben. Ami van hogy rosszul sül el, van hogy jól. Persze, ami fontos szerintem, hogy elgondolkodjunk, hogy egy rossz mondattal mennyire bántó dolgot tudunk előidézni. Erre életből is van példám, de nem mesélem el, csak annyira, hogy volt egy nagyon jó barátnőm, aki szintén egy buta mondat miatt, egy gonoszkodó, szemét aljas mondat miatt, elgondolkodott, hogy márpedig ő öngyilkos lesz. És én láttam rajta, hogy baj van, arra nem emlékszem, hogy még aznap hívtam-e fel, vagy másnap reggel, lehet, hogy még aznap, és mondtam neki, hogy ez egy hülyeség, ezt nem szabad magára venni, ez egy direkt aljas húzás volt az illetőtől, erre ment ki a "játék". És mondta utána, hogy nem tudja, hogy mi lett volna ha nem hívom fel. Megnyugtattam, mert észrevettem, hogy kiborította. Mi is 17 évesek voltunk. 

Szerintem ez nagyon érzékeny egy kor. És ráadásul egyre érzékenyebbnek érzem, a mai rohanó világunkban, hogy hajlamosak vagyunk csak tenni a dolgunk, és nem figyelni a másikat. Nagyon izgulok a gyerekeimmel kapcsolatban is, hogy észrevegyem időben ha bajuk van, hogy még lehessen segíteni. 
De szerintem ebben a korban tényleg nagyon nehéz. Nagyon bezárkóznak az emberek, azt hiszik, hogy elég célzást tettek rá, pedig nem, csak egy halvány próbát tettek, mert elkönyvelték, hogy senki nem szereti őket, és nem is akarnak segíteni.
Sajnáltam Mr. Portert is, hogy Hanna ugyan kér tőle segítséget, és még ha haloványan sejti is, hogy talán valami gond van, akkor is azzal a képpel veti össze, ami kialakult benne a lányról. És ha az olyan kép, akkor meg fogja nyugtatni magát, hogy annyira nagy baj nem lehet, majd figyelem, majd másnap megpróbálok újra beszélni vele. És valóban tudunk ennél többet tenni?! 

Csak nagyon meg kell próbálnunk figyelni. Hogy időben vegyük a jeleket. Hogy ne csak a végstádiumot kapjuk el. Illetve az az igazság, hogy ez bizony kétszemélyes játék. Ha valaki nem is akarja, hogy segítsenek neki, azon igazán nehéz. Talán ezt kell valahogy megtanítanunk a gyerekeinknek, hogy akkor is kérjenek segítséget, ha úgy érzik nem fogják megérteni őket. Tegyék meg, próbálják meg! Sose adják fel!
Szóval nekem egy teljesen hihető történet volt, én megértettem, átéreztem Hannát, ahogy egyre jobban belelovalja magát a megaláztatásokba, megértettem a srácot akin keresztül hallottuk a történetet, megértettem azokat a szereplőket is, akik úgy gondolták, hogy nem tettek nagy dolgot, nem volt óriási bűn, és végülis részben igazuk is volt. Felelősek vagyunk a kimondott szavainkért, jó lenne ha csak akkor tennénk, ha komolyan is gondolnánk, nem viccből, bosszúból vagy haragból.

És hát a könyvet sem valami elmebeteg írói agyszülemény ihlette hanem egy hasonló eset, bár szerencsére sikertelen öngyilkossággal. Lehet nehéz megérteni, de ez bizony benne van a kamaszok lelkivilágában.