Jane Yolen: Csipkerózsa

Csipkerózsika feldolgozás. De nem is akármilyen.

Itt van Nami, aki folyton folyvást Csipkerózsikát mesél az unokáinak, és váltig állítja, hogy ez a történet róla szól. De nem a szokványos Csipkerózsika, nem támad fel a háznép az álomból, csak ő maga, szögesdróton kel át a királyfi Csipkerózsika megmentésére. 

Vajon igaz ez, tényleg ő Csipkerózsika? Becca a legfiatalabb unoka hisz neki. De Nami nem beszél, nem többet, mint a mesét. Mégis vannak jelek, melyek segítenek megérteni, hogy hogyan történt anno valami.

Nami halálos ágyán Becca ígéretet tesz, hogy utánajár annak, hogy ő volt tényleg Csipkerózsika. Becca elindul egy pár aprócska nyomon. És amit talál...  minden megvilágosodik... legalábbis nagyon sok minden.

Azt nem tudtam eldönteni, hogy vajon Nami csak nem akart emlékezni, vagy tényleg nem is volt mit... de mindenesetre megdöbbentő ötlet, hogy ez megtörténhetett... 

Komoly mese, zsidó üldözés.

Jill Mansell: Miranda nagy tévedése

Ismét egy szórakoztató könyv, olyan jól esik jóízűen nevetni. Na ez is olyan könyv volt. 
Aztán persze nem egy óriási sztori, csak olyan könnyed nyári olvasmány. 

A főszereplő Miranda, ahogy a címben is :) Az tetszett, hogy ő nem egy szokványos lány, egy fodrász tanonc, dinka csajszi, aki mindig valami butaságba keveredik, csak mert mindig ami a szívén az a száján, és cselekszik is mielőtt gondolkodna. 

Örültem, hogy nem Gregről és róla szól az egész könyv, és arról, hogyan derül ki Greg kis "titka". Kicsit túlzás volt a büntetése is Gregnek, na nem azért, mert nem érdemelte meg, de ki az aki képes lenni ilyen körülményes "bosszúra". 
Miles-szal a kapcsolata a már már túl szép hogy igaz legyen kategória volt, ahogy ő is érezte...
és hát persze az elejétől sejteni mi a vége, mégis szerettem olvasni, ahogy kalandozik az életében, először a sok történés, aztán meg pont nem történés, és mérgelődés, hogy másoknak meg jól megy minden.

Kicsit fura volt nekem, hogy vannak pasik, akik egy szempillantás alatt képesek más gyerekét megszeretni, elfogadni, akárcsak a sajátuk lenne. Jó ott van a barátnőm férje, meg a keresztlányom, de őket nem láttam nap, mint nap hogy hogy alakult a közös életük, szóval mondom olyan fura, hogy képesek rá. Nem tudom miért gondolom azt, hogy nők jobban képesek erre...

Na mindegy, tényleg aranyos kis könyv volt, igazi jó kis kikapcsolódás.

Lynn Barber: Egy lányról

Múlt hétvégéről vonattal jöttem haza, és akkor kezdtem bele ebbe a könyvbe, és másnapra már ki is olvastam. Tény, hogy vékony könyv. Önéletrajzi mű.

Lynn a saját életét írja meg, a gyerekkortól kezdve a mai énjéig. 65 évesen írja ez az önéletrajzi összefoglalót.
Érdekes volt a könyv, hiszen egy hús vér ember igazi életéről szól. Jó volt betekintést nyerni egy teljesen más szakmába, az újságírásba. 

De ahogy meg volt írva... hát, néha nagyon fenn akadtam rajta. És legfőképpen azért bosszantott, mert egy újságíróról van szó! Képes volt annyira hirtelen témát váltani, hogy többször újra kellett olvasnom a szöveget, hogy felfogjam miről van szó egyáltalán. 
Aztán voltak benne totál zavaros részek is. Én nem tudom, hogy a fordító volt rossz, vagy tényleg ilyen zavarosan volt megírva az egész. 

A belőle, vagy legalábbis egy részéből készült filmet is megnéztem. Az Education nevet viseli a cím. 

Harlan Coben: Az erdő

Múlt hétvégén olvastam ki ezt a könyvet, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Egy krimi, ami teljesen magával ragadott. Nem tudtam előre benne mindent, csak majdnem az utolsó pillanatban jöttem rá erre-arra, de nagyon jó volt így is.

A történet egy olyan eseményről szól, ami körülbelül 20 éve történt. Akkor meggyilkoltak 4 fiatal gyereket, akik táborozni voltak. Csak kettejük holtteste kerül elő, a másik kettőt nem találták meg akkor. Sok sok év után az egyik áldozat testvérét, Pault azonban újra kísérti a múltja. Egy gyilkosság kapcsán újra nyomozni kezd, és feléled benne a remény, hogy esetleg mégsem halt meg a nővére azon a régi éjszakán.

Közben Paul, aki ügyész egy sztriptíztáncosnő megerőszakolásának ügyét viszi, ami valahogy belekeveredik a múltban vájkálásba.

Én nem bírtam letenni, annyira jól volt írva, annyira szellemes volt, annyira jók voltak a karakterek. És a végén minden a helyére kerül. Minden apró szál, gondolat elvarródik. Betekintést nyerhetünk a bírósági ügyekbe, a gyereküket védeni akaró, és ezért mindenféle ronda dologra képes szülők lelkébe, a KGBs emberek életébe, és hogy hogyan befolyásolja az ember karrierjét, az ahogyan aay ember a családja él.

Jó volt, biztosan fogok még tőle olvasni, szeretem egyébként is a krimiket, és a stílusa is nagyon jó volt.

Guillaume Musso: Ott leszel?

Nem tudom, hogy ez a kiadó jellemzője-e, de én megint fennakadtam ezen, hogy a "könyv" fizikailag 365 oldal vagy mi, a könyv viszont 308 összesen. Én szeretem megnézni hány oldalas, de ez már a második eset, hogy valami irgalmatlan mennyiségű reklám van a végén... valahogy jelezhetnék ezt, hogy hamarabb vége van a könyvnek, hogy ne nézzek bután, mikor lapoznék tovább.

Nagyon soká olvastam ki ezt a könyvet, pedig úgy vártam. Egyrészt nekem ez a nagy széles méretű lap, vastag lapok nagyon nem jött be. Sok helyre nem tudtam magammal vinni, mert útban volt, túl méretes. Másrészt hát nem is tudom.
Tetszett. De annyira mégsem. A 200 oldalig volt olyan, hogy olvastam olvastam, aztán egyszer csak feleszméltem, hogy nem is figyelek. Engem nem fogott meg annyira az író stílusa, olyan nagyon egyszerűen írta. Vagy nem is tudom mi lehetett, de valahogy olyan hiányérzetem támadt.
A történet maga izgalmas, tök jó, vártam a fordulatokat, hogy hogy oldják meg, és tetszett, hogy hogy alakul az egész. Tetszett ez az időutazós téma, hogy miként hathat a múltunkra és a jövőnkre egy utazás, vagy bizonyos dolgok tudása.
Elliot a főszereplő ugyanis megkapja a lehetőséget, hogy 10x elutazzon a múltba. Eredetileg csak a szeretett nőt szeretné viszontlátni, viszont nem számol a fiatalkori énjével, aki nem teszi egyszerűvé a dolgot, és azzal sem, hogy ha a múlt nem történik meg, akkor más sem történik meg a jövőben.
Úgyhogy nekem olyan kicsit elnagyoltan volt leírva minden, nem tudom, hogy a nagy könyv, nagy betűk, nagy lapok hatására-e, vagy egyébként is így éreztem volna.

Jodi Picoult: Szívtől szívig

Ez a nő, megint egy fantasztikusat írt.

Igaz az elején teljesen lekonyult a szám, hogy az első 40 oldalon erősen Stephen King Halálsoronjára hajazott. Ugyan végül más lett belőle, más irányt vett, de enyhén rosszul esett a halálraítélt, aki életeket ment, embereken segít, kismadarakat hoz vissza a halálból.

Shayt elítélik két ember meggyilkolásáért, és 11 év után a kivégzésére vár. Megölt egy kislányt és a nevelőapját, aki mellesleg rendőr volt. A feleség babát várt, mikor a gyilkosságok történtek. A második kislány, Carrie szívbeteg, donorra vár, hogy élhessen tovább. Shay felajánlja neki a szívét.

A könyv rengeteg érdekes komoly dolgot boncolgat. Vallás, hit, halálbüntetés, szervadományozás. Engem mind érdekelt. Sok olyan véleményt olvastam, hogy ezeket a részeket kimondottan unták, énnekem meg pont tetszettek, és elképesztett, hogy milyen tájékozott, felkészült az írónő, hogy ezeket párbeszédek formájában szövegbe tudta önteni. Szerettem a katolikus pap, és a rabbi beszélgetéseit, de nekem nagyon érdekes volt Tamás evangéliuma is, a gnosztikusok nézetei.

És amiért nem hasonlított a Halálsoronra az az hogy óriási médiaszenzációvá kezdett alakulni, emberek hitték, hogy Shay a Messiás, mások szemfényvesztőnek, gonosz küldöttének titulálták. És bármi is volt ő, bármi is derül ki a könyv végére, legalábbis én valamit leszűrtem belőle, azért az engem nagyon elgondolkoztatott, hogy valószínűleg ilyen lehetett Jézus élete is. Voltak akik hittek neki, voltak akik kételkedtek. És micsoda tortúra, hajcihő lehetett az egész körül, mennyi indulat, érzés kavaroghatott az akkori emberekben.

Nagyon érdekes vívódás volt nekem még az anya, June feladata, hogy eldöntse, másik gyermeke és férje gyilkosának szívét elfogadja-e a lányának, vagy annyi benne a harag, hogy képtelen erre, illetve ha elfogadja, akkor vajon tényleg kaphat-e/"örökölhet-e" valamit a lánya abból az emberből, abból akinek a szívét megkapja. Nem tudom hogy tudtam volna dönteni.

Shay pedig valaki volt, valaki meg nem, legalábbis az én olvasatomban, de azért a legesleghátborzongatóbb része mégis az volt, hogy a koporsóban fekszik Elisabeth, apja átkarolja utolsó útjukon. Aki elolvassa tudni fogja mire gondolok.

Catherine Alliott: Én, a férjem és ő

Ez meg egy rendkívül szórakoztató könyv volt. Nagyokat röhögtem rajta, miközben együtt izgultam a főhőssel, hogy vajon megcsalja-e tényleg a férje, jól érzi-e, avagy képzelődik.

Nagyon szimpatikus volt nekem a főszereplő csaj a saját belső monológjaival, a hülyeségeivel, amiket elkövet, és szerettem, hogy cikinek érzi, de mégis elég laza ahhoz, hogy bármikor elkövesse őket. Azt is szerettem, hogy festőnő, én is szívesen lennék festőnő, ha tudnék festeni :)

A falura költözése rettenettel töltött el, nem lettem volna képes megbírkózni az állatokkal, pedig biztos sokkal nyugisabb lehet egy ilyen helyen élni mint máshol.

Bár nem mondom el kiről szól, de azért kicsit spoiler, úgyhogy itt abba lehet hagyni ha valaki nem akar sejteni dolgokat... A másik nő helyében... hát én nem tudom, hogyan képes valaki ilyesmire. Szerethetsz valakit, akit nem szabadna, de hogy ekkora hazug legyen valaki... és hogy ezt képes legyen végigcsinálni. Aljas, gonosz dolog, és nem mentesíti semmi alól, még ha egy szerelemről van is szó.

Anna Gavalda: Szerettem őt

Ismét Gavalda, és ismét imádtam. Nem tehetek róla, de tényleg szomorú voltam, hogy nincs tovább. Annyira olyan, mint az ember gondolatai, élete, annyira jól van írva, hogy direkt lassan olvasom, hogy később legyen vége. Van, hogy visszaolvasok sorokat, hogy még egyszer olvassam.

Ez a történet sem  hosszú, egy nőről szól, aki többször hosszasan beszélget apósával, akivel úgy egyébként igazán soha nem beszélt.

Ami fura volt nekem, hogy milyen vakmerően beszélt a nő az apósával. Oké azt értem, hogy elkeseredett, meg alkohol is fogyott, de nem tudom, hogy képes lennék-e ilyesmit mondani a párom szüleinek. Még akkor is, ha úgy gondolom, akkor is ha van benne igazság, vagy akkor is, ha tanulság az az illető számára, hogy minek látszik kívülről.

És a szerelmek, milyenek, hogy érnek véget, ki mikor hogyan szúrja el, avagy nem szúrja el. A párhuzam apa és fia között, és melyik hogy kezelte a helyzetet.

Az apának érdekes az házasodása, hogy mi okból tette annak idején, és vajon tényleg hány ilyen lehetett régen. Hogy fiatalok, hogy első szerelem, hogy relatíve tudatlanok, terhes lesz a lány, összeházasodnak. És hogy vajon ez az oka annak hogy a szerelem lecsap rá, vagy teljesen lényegtelen, a szerelem így is úgy is lecsap, ha olyanja van?! A fia, aki meg szerelemből nősült, és ráadásul még jobb lányt is kapott, mint amit érdemelt volna, miért akar elmenni, miért hogyan szeret másba.

Sok érzelem, harag, ellentét, sérelem, de azt hiszem bárhogy is van az, hogy fájdalmat okozunk esetleg a másiknak, mégis úgy érzem, hogy ha valami nagyon nem jó, igenis ki kell szállni belőle, mint belenyugodni, idő előtt belefásulni, belemenni boldogtalanul a szürke hétköznapokban. Inkább az a kérdés nekem, hogy ha szerelemből házasodtál, vannak-e pillanatok, amikor még tényleg megjavítható, és vagyunk-e elég ügyesek, hogy észrevegyük, és tegyünk a dolgokért. Vagy csak hagyjuk magunkat áltatni, reménykedni, hogy biztos félreértettem, biztos nem is annak a jele, biztos minden rendben van.

Jane Moore: Második feleségek klubja

Ezt a könyvet csak tök véletlen vettem. Valami akció keretében vettem, és csak úgy belenéztem a fülszövegbe, aztán megvettem.

Négy harmincas nő életét követhetjük nyomon. Mindegyik második feleség.

Kinek kinek milyen első feleség jutott, kit kell elfeledtetnie, kivel kell megbékélnie, kivel kell megbarátkoznia, ki kap plusz gyereket, ki nem. Mindegyik élethelyzet teljesen életszerű volt nekem, mindegyikbe bele tudtam élni magam, és ami nekik rosszul esett, nekem is rosszul esett, olyan jól meg volt írva. És örültem a végén, hogy ki ki megoldotta a maga módján, de mindegyik a lehető legésszerűbb megoldást választotta. Volt akinek ez tekinthető negatív fordulatnak, de összességében az a tanulsága szerintem, hogy olyat nem szabad csinálni, ami nem jó nekünk, ami nem felel meg. Még ha nehéz is, azt a hátunk mögött kell hagyni, el kell engedni. Majd jön más, majd jön jobb.

Gondolom az ex-ek meg általában tényleg ilyenek, direkt mindenhol keresztbe akarnak tenni a másiknak. Csak hogy belerúgjanak valakibe, mert valami a korábbi kapcsolatban tönkrement. Nem igazán értem, hogy ez miért jó, persze szerencsére nem vagyok első feleség, mármint elhagyott első feleség, ahol a férjnek van egy új. Miért jó nekik megnehezíteni mások életét. És miért jó az, hogy saját magukat is idegesítik az egésszel. Főleg, hogy nem kell összejárniuk bulizni az új feleséggel, nem kell barátnőknek lenniük, akkor meg mit ártják bele magukat az új kapcsolatba, ha van gyerek akkor pedig miért hangolják az új feleség ellen a gyereket. A gyerek nem ettől fogja szeretni vagy nem szeretni az illetőt.

Érdekes könyv volt, izgultam mi lesz a vége, és egyes szereplőkben még pozitívan is csalódtam, hogy a látszólag elég negatív tulajdonságaik mellett mégis normálisak voltak :)